Délmagyar logó

2018. 12. 12. szerda - Gabriella 0°C | 5°C Még több cikk.

Kényszergyógykezelés a családját éheztető férfinek

Kényszergyógykezelést rendelt el a bíróság hétfőn annál a férfinél, aki tavasszal családjával tisztítókúrába kezdett, ám az ezzel járó éhezésbe májusban belehalt élettársa, kislánya pedig teljesen legyengült. A szakértők szerint erre azért van szükség, mert tartani lehet a bűnismétléstől, a férfi ügyvédje azonban ezt vitatja. A döntés nem jogerős.
A férfire, halott élettársára és legyengült 2 éves kislányára egy rokon bejelentése alapján találtak rá a rendőrök III. kerületi lakásukban még május közepén. Kiderült, hogy a 37 éves férfi 10 éve tartott rendszeresen háromhetes tisztítókúrákat. A böjtben a várandós élettársa is részt vett, ám a kúra vége előtti napokban elvetélt, majd elvérzett. Gyermeküket életveszélyes állapotban, lesoványodva vitték kórházba. A kislány azóta már jobban van és egy rokonuknál él jelenleg.

A férfit a rendőrök őrizetbe vették, majd a bíróság előzetes letartóztatásba helyezte. Egyrészt 14. életévét be nem töltött személy ellen elkövetett emberölési kísérlettel, illetve élettársával kapcsolatban segítségnyújtás elmulasztásával gyanúsítják.

Az előzetes elmeszakértői vélemény azt állapította meg, hogy a férfi kóros tudatzavarban szenvedett a kúránál, az újabb vélemény szerint pedig jelenleg is ez az állapot áll fent. Ezért kell tartani a bűnismétléstől és ezért van szükség - a szakember szerint - a kényszergyógykezelésre. A Budai Központi Kerületi Bíróság ezért hétfői döntésével megszűntette az előzetes letartóztatást és elrendelte a kezelést. Mindez az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben történne szigorú felügyelet mellett.

A férfi ügyvédje fellebbezett a döntés ellen. Kamarás Péter a Független Hírügynökségnek elmondta, aggályosnak tartja azt, hogy a szakvéleményt úgy alakították ki, hogy mindössze kétszer félórát beszélgettek védencével. Véleménye szerint többre lett volna szükség. Kamarás Péter közölte azt is, hogy a bűnismétlés veszélyét sem érti, hiszen a férfi élettársa már meghalt, kislánya pedig nincs vele. Az ügyvéd kifogásolta ezentúl azt is, hogy a teljes szakvéleményt - ami alapján döntött a bíróság - ő még nem is láthatta.

Kamarás Péter leszögezte, hogy védence - állítása szerint - már teljesen egészséges és felfogja, ami történt.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Szerdától ismét emelkednek az üzemanyagárak

Ismét emelkednek az üzemanyagárak a hazai kutakon szerdától: a 95-ös benzin litere 3, a gázolajé… Tovább olvasom