Délmagyar logó

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 27°C Még több cikk.

Kubatov: a Soros-szervezetek azonos sztenderdek alapján működnek

Ezek a következők: "agresszió, erőszakos tüntetések, akciók, destabilizáció" - mondta a Fidesz pártigazgatója.
A Fidesz pártigazgatója szerint a Soros-szervezetek a világon mindenhol azonos sztenderdek alapján működnek, ezek a következők: "agresszió, erőszakos tüntetések, akciók, destabilizáció".

A Figyelő című hetilap csütörtökön megjelent számában közölt interjúban Kubatov Gábor hozzátette: a Fidesznek és a kormánynak ezzel szemben a türelem és a józan gondolkodás elvét kell képviselnie. Egyetlen fideszes sem ült fel a provokációnak, nem "vettük fel a kesztyűt" - fogalmazott. Leszögezte: "csak mi vagyunk a nyugodt erő, a kiegyensúlyozott, biztos bázis".

Arról is beszélt, hogy az ellenzék decemberben "mondvacsinált indokkal megindította az uniós és az önkormányzati kampányát". Úgy vélte, "a bohózat újabb fejezetét látjuk, bár a lényeg nem változott: legyen összefogás, legyen közös lista". Mint mondta, régóta világossá vált, hogy az ellenzék Soros György kezében van, "ő mozgatja a szálakat".

A közös ellenzéki lista lehetőségéről Kubatov Gábor azt mondta: "szerintem lesz Soros-lista", és arról van szó, hogy minél előnyösebb pozíciót alkudjanak ki egymással szemben maguknak egy lehetséges összefogásban. "A végén ugyanis újra az fog kiderülni, hogy semmi más nem számít, csakis a hatalom megszerzése és a pénz" - magyarázta, megjegyezve: ebből is látszik, hogy "megélhetési politikusokról beszélünk".

Kitért arra: vélhetően az ellenzék a tavaszi ülésszakon is hozza a formáját, és "folytatják azt az agresszív obstrukciót, amit decemberben elkezdtek".

A pártigazgató a munka törvénykönyvéről kifejtette: amikor 2012-ben utoljára módosították a jogszabályt, elérték, hogy tovább nőjön a munkahelyek száma, és jelentősen emelkedjenek a reálbérek. A cél most is ugyanez, az emberek eddig is végeztek többletmunkát, de "sumákolni" kellett, például prémiumként fizették ki nekik az ezért járó pénzt - mutatott rá. Hozzátette: ráadásul a túlmunkakeret bővítését csak akkor lehet elrendelni, ha abba a munkavállaló is beleegyezik.

Kubatov Gábor az önkormányzati választásról elmondta: az elmúlt években az ország településein élők kétségtelenül jól jártak a Fidesz kormányzásával. Megszabadították a helyhatóságokat az adósságállományuktól, attól a pénzügyi válsághelyzettől, amelybe az MSZP kormányzása vezette őket - emlékeztetett.

Közölte: több ezer milliárdos fejlesztéseket hajtanak végre a településeken; élhető, megtartó erejű, fejlődő településeket szeretnének országszerte.

Megjegyezte: a jelöltállítási folyamatot az európai parlamenti választás után indítja el a Fidesz.

A Fidesz pártigazgatója azt is mondta: Tarlós István főpolgármester kilenc év alatt sokkal többet tett a fővárosért, mint Demszky Gábor 20 év alatt. A baloldal budapesti előválasztásán "tehetségtelen jelöltek akarják összemérni az erejüket" - vélekedett. Hozzáfűzte: leginkább Tarlós Istvánt sajnálja, hogy "ilyen levitézlett emberekkel kell vitába szállnia".

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Fidesz: a szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet

Fidesz: a szocialisták kormányzásuk alatt kivéreztették az egészségügyet
A Fidesz 2010 óta folyamatosan pótolja a korábban kivont pénzeket, ma 600 milliárd forinttal több… Tovább olvasom