Délmagyar logó

2019. 07. 23. kedd - Lenke 19°C | 30°C Még több cikk.

Már nyelvtanulásra is lehet diákhitelt igényelni

Októbertől az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkezők, valamint a már végzett hallgatók is igényelhetik a kölcsönt, amit maximum 5 év alatt kell visszafizetni.
Októbertől igényelhető a nyelvi diákhitel, amely az aktív és passzív hallgatói jogviszonnyal rendelkező, valamint a már végzett hallgatókat segíti a diplomához szükséges nyelvvizsga megszerzésében - közölte a Diákhitel Központ vezérigazgatója kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió közös műsorblokkjában.

Bugár Csaba kiemelte, a Diákhitel 1 keretén belül nyelvtanulásra felvehető 500 ezer forint nagy segítséget jelent a hallgatóknak.
    
Számításaik szerint idén körülbelül háromezer hallgató fogja igényelni a hitelt, a következő években pedig folyamatosan nő majd ez a szám - tette hozzá.
    
A nyelvi diákhitelt egy év után a hallgató által meghatározott futamidő - maximum öt év - alatt kell visszafizetni. Törlesztésmérséklést és kedvezményeket nem lehet igénybe venni - ismertette.
    
A vezérigazgató kitért arra is, hogy a tandíjra felvehető Diákhitel 2-t minden ötödik önköltséges hallgató felveszi. 2018-ban ennek kihasználtsága több mint harminc, a szabad felhasználásúé pedig hat százalékkal nőtt.
    
A bedőlt hitelek aránya nyolc-kilenc százalék - tette hozzá.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Lovak rohangáltak az M7-es autópályán

A két állat Martonvásárnál szaladt a pályára. Tovább olvasom