Délmagyar logó

2019. 07. 20. szombat - Illés 17°C | 29°C Még több cikk.

MSZP: Orbán szavai semmit nem jelentő üres szövegek

Hiteltelennek nevezte a Fidesz elnökének Oroszországgal kapcsolatos kijelentéseit az Országgyűlés külügyi bizottságának szocialista alelnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.
Kozma József úgy vélekedett: nem hiteles Orbán Viktornak az a kijelentése, hogy a Fidesz, hatalomra kerülése esetén, 21. századi partnerség kialakítására törekszik majd Oroszországgal. Hozzátette: "ezek szövegek, ócska, semmit nem jelentő üres szövegek".

A Fidesz elnöke november 21-én Szentpéterváron tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz kormányfővel. Orbán Viktor a Hír TV-nek akkor azt mondta: az embernek időnként az az érzése, hogy néhány gyanús szocialista alak területe és fennhatósága alatt áll az orosz-magyar ügy.

Holott ennél a két ország többet érdemel, "és én világosan meg is mondtam miniszterelnök úrnak, hogy szeretnénk rendezni és új alapokra helyezni az orosz-magyar kapcsolatokat" - tette hozzá.

A külügyi bizottság szocialista alelnöke közölte: 1998 és 2002 között, Orbán Viktor miniszterelnöksége idején mélypontra kerültek a magyar-orosz kapcsolatok, de a Fidesz elnöke az elmúlt időszakban is csak a rosszat látta Oroszországban.

Csak nem azért rohant ki Szentpétervárra Orbán Viktor, hogy a korábbi kirohanásaiért elnézést kérjen? - tette fel a kérdést Kozma József. A politikus felidézte a Fidesz elnökének korábbi nyilatkozatait, köztük azt, amikor Orbán Viktor azt mondta: Magyarországot az a veszély fenyegeti, hogy visszasorolják az orosz érdekszférába.

Kozma József kijelentette: sok esélyt ugyan nem lát rá, de fontosnak tartaná, hogy a Fidesz, ha módosítani akarja Oroszország-politikáját, őszintén tegye meg. Véleménye szerint a Fidesz külpolitikai megnyilvánulásainak nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is nagyon rossz a visszhangja.

Olvasóink írták

21 hozzászólás
12
  • 21. achilleus 2009. november 24. 14:45
    „Az MSZP állandóan a pofánkba hazudik, ráadásul a mi pénzünkből.
    Itt ez a szemét hirdetés hetek óta: "Másfél havi pénzzel több a borítékban"
    Nem igaz!!! Lapozz bele és számolj az ő adataikkal!!!
    jövőre 140 990 marad egy átlagos bruttó 205 000 Ft-os jövedelem után a 2009-es 127 115 helyett
    a havi különbség: 13 875 (eddig ők is kiszámolták!!)
    Vajon hány havi 2010-es fizetésnek felel ez meg egy évben?
    12 x 13 875 = 166 500, viszonyítsuk a havihoz osztva 140 990. A hányados 1,18!!!!! azaz nem 1,5 (másfélszeres)
    Pofátlan hazudozók! Takarodjatok!!!”
  • 20. torjozs 2009. november 23. 19:23
    „És még feledékenyek is: egy évvel ezelőtt aztmondták, nem lehet adót csökkenteni, mert az zsákutca! Most azt mondják, csökkentik a jövedelemadót! Ti elhiszitek? Én nem.”
  • 19. torjozs 2009. november 23. 19:19
    „Az MSZP eddigi cselekedte semmit nem jelentő üres cselekvés volt. Ez meg az én véleményem! Oszt jónapot...”
  • 18. franzvon 2009. november 23. 18:06
    „Viszont ez már kezd olyan lenni, mint a Gyalog- galopp hídjelenete-"Egyezzünk ki döntetlenben!"”
  • 17. franzvon 2009. november 23. 17:59
    „Hirtelen: az melyik is az a Kozma?”
  • 16. achilleus 2009. november 23. 17:58
    „11. hozzászólás Logaritmus 2009.11.23. 17:43
    "A kereskedelmi kirendeltség értékesítése során közvetítőként fellépő moszkvai cég orosz nyelvű leveléből kiderül, 30-50 millió euró (8-13 milliárd forint) közötti ajánlatokat továbbítottak a moszkvai magyar nagykövetségre Székely Árpád akkori nagykövetnek. Hiába: a győztes a 3,5 milliárdot kínáló Air Diamond lett; az ismeretlen cég mellett döntött a Veres János akkori pénzügyminiszter felügyelte nemzeti vagyonkezelő."

    Az Állami Számvevőszék jelentése alapján a Fővárosi Főügyészség és a Központi Nyomozó Főügyészség is megindította a nyomozást.”
  • 15. pocokkaa 2009. november 23. 17:50
    „A a cikk elejéről levesszük azt az "MSZP" szót, akkor egyet is értek a cikk címével”
  • 14. unknown 2009. november 23. 17:50
    „Ha nem tisztelném K. R.-t, akkor egyszerűen leszólnám Kozma Józsefet. Méltatlanul üreset fecseg itt az Európai Néppárt elnökhelyetteséről, akit az orosz párt vendégül hívott Szentpétárvárra.”
  • 13. dragboyz 2009. november 23. 17:48
    „A külföldiek előtt már így is lejáratott mindket, ez már nem oszt nem szoroz.
    Nem vagyok szocialista, de hálistennek fityiszes sem, de egy bitos, nélkülük jobban lennék!”
  • 12. demeterkornel 2009. november 23. 17:48
    „Feszegethetnénk, hogy Kozma szavai mennyit érnek, de most tekintsünk el attól, hogy bődületes marhaságot mondott. A kérdésem inkább az lenne: Lassan belefulladunk a sz.rba Uraim, nem gondolják, hogy egymás szavainak módszeres kiforgatása helyett ideje lenne foglalkozni az ország ügyeivel??? Amíg Önöknek a Parlamenti padsorokban történő újságolvasás szüneteiben egymás szapulása az egyetlen szórakozásuk, addig több ezer család marad munka és fedél nélkül, több ezer kis- és középvállalkozó megy tönkre, több ezer magánszemély és vállalkozás adósodik el!!! Tényleg az a legnagyobb baja, Kozma Úrnak, hogy szerinte nem hiteles Orbán Viktor??? Micsoda úri szórakozás a népet taposva nyelvünket köszörülni egymáson! Gratulálok!”
  • 11. Logaritmus 2009. november 23. 17:43
    „8. achilleus: ha mélyen ár alatt adtak el egy állami ingatlant Moszkvában, akkor azért meg kell találni a felelősöket (nem lesz nehéz, mivel a szerződést jóváhagyók és aláírók azok) és meg kell őket büntetni, a szerződést pedig érvényteleníteni kell a bíróságon. Jó kis hercehurca, de megéri. De a bajom megint az ezzel az újságcikkel, hogy marha nagyot durran, de nincs igazából túl sok konkrétum az állítás alátámasztására. Egy 25 évig magára hagyott, nem karbantartott bontásra érett ingatlan érhet ennyit is és tényleg 3x ennyit is. Ha a telek nem a magyar államé volt, az épület meg nem volt értékes, akkor meg reális az ár. Amit mondani akarok: szerintem ilyenkor egy korrekt újság szerkesztősége felbérel egy orosz ingatlanforgalmi szakértőt, aki megmondja, hogy abban a kerületben, egy ilyen állagú és korú épület ami idegen tulajdonú telken áll, mit ér. És kész, nagyjából az a reális ár. Dobálózni budapesti árakkal megint csak butaság, Szegeden is lehet házat kapni 90.000 Ft és 350.000 Ft m2 áron is. Hatalmas a szórás.”
  • 10. Mignon 2009. november 23. 17:40
    „Mit is mondjak?
    Öszinten szolva, nem tudok hozzaszolni.

    Mar varom Flexit!

    Majd elmondja nekem, hogy :

    Tudod, egy zsido-cigany-gardista-jobbikost hogy kell erteni....
    Tanacstalan vagyok addig.

    Addig, meg dögöljön meg a szomszed lova!
    :)))))))”
  • 9. Figyelő 2009. november 23. 17:32
    „A szocik álljanak a tükör elé és köpjék le magukat!
    Haza vágták az országot!”
  • 8. achilleus 2009. november 23. 17:28
    „És persze az ügyek nem álltak le: Ezért is ülni fog néhány gazember!!!
    Magyarország moszkvai kereskedelmi kirendeltségét egészen furcsa körülmények között és feltételekkel adták el. Az ingatlanért mindössze 3,5 milliárdot, azaz négyzetméterenként 210 ezer forintot fizettek - ez az ár nemhogy Moszkvában, a világ egyik legdrágább városában, de Budapesten is igencsak olcsónak számított volna. ,,Ez nem eladás volt valójában, hanem opció, lehetőség arra, hogy az épületet lebontsák. A földterület, amelyen áll, orosz állami tulajdon, ráadásul az épületet huszonöt éve nem is tartották karban" - válaszolta Székely Árpád volt moszkvai nagykövet arra a kérdésünkre, hogy reálisnak tartja-e 3,5 milliárdos vételárat. (...) A vételár nem az egyetlen gyanús, homályos pont az ügyben. ,,Még 2005-ben született egy szerződés az adásvételről, ám kiderült, Székely Árpád akkori nagykövetnek nem volt felhatalmazása az épület eladására, azt csak utólag kapta meg. Azután 2008 márciusában a Diamond Air offshore cég átutalta a 3,5 milliárd forintot Magyarországnak. Több mint érdekes, hogy az ingatlanra kiírt zártkörű pályázat eredményét csak később, 2008 decemberében hirdették ki. A Diamond Air már fél évvel korábban tudta, hogy megnyeri a pályázatot, sőt azt is, hogy mekkora összeggel" (...) a tranzakcióban részt vevő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) és az azt felügyelő Pénzügyminisztérium felelősségét, a Külügyminisztériumot is arra szólította fel, hogy minél hamarabb számoljon be az esettel kapcsolatos belső vizsgálatáról a parlamenti szakbizottságnak. ,,Jó lenne az is, ha a kormány végre megosztaná velünk, hogy mit is lehet tudni a Diamond Airről. Kik állnak az offshore cég mögött? Vannak-e politikai szálak?”
  • 7. szpirigonzálesz 2009. november 23. 17:26
    „És még hányszor fogjuk ezt hallani a sikert-sikerre halmozó elvtársaktól,
    az Internacionálék éneklése közti szünetekben.”
  • 6. mugri 2009. november 23. 17:25
    „Ezza Kuzzma vaggykiffélle a zeggyettemmi Kisszbizzoccságg fügettlennítött fötittkárra vótt, vallamijenn számmtann sszakkonn véggzöt tehhát naggyon érrt ehhöna küllpólittikáhon, szovall né bánncsáttokk, he-he”
  • 5. theseus 2009. november 23. 17:21
    „De Kozma szavai, azok aztán szólnak. Csak az a baj, hogy ez a név semmit sem mond a legtöbb embernek, legfeljebb egy focista ugrik be róla.”
  • 4. achilleus 2009. november 23. 17:21
    „A gerinc sohasem volt egyesek erőssége, most sem az, de lássuk, hogy is volt ez valójában:

    A rendszerváltás után a volt párt és kormány pénzmentői úgy döntöttek, hogy a zsebprivatizációt érdemes kiterjeszteni a külkapcsolatokra is. A Szovjetunió magát kínálta. Mivel a birodalom éppen omlófélben volt, hasonló idea felmerült a szovjet kommunista párt magyar részlegének dolgozóiban és szakminisztériumi kollégáikban is. Innen egyenes út vezetett a magyar-orosz viszony magánosításához. A legnagyobb falat: sikerült nyélbe ütni a szovjet államadósság "testvéries" lebontását. Moszkva tartozásából lazán kitelt volna egy új Paks, de a 4-es metró is már legalább egy évtizede futna. Az oroszok vállalták volna mindkettőt. Azonban, hölgyeim és uraim, úrelvtársaim: hol itt a haszon?

    A baráti szocialista vállalkozók 15-30 százalékon megvették a magyar államtól a szovjet államadósságot, amit aztán Moszkvában már, egykori barátaiknak köszönhetően, teljes áron váltottak árura. Gázra, olajra, kitermelési engedélyre, kombájnra, teherautóra, fegyverre, szívességre, bármire. Ezért kellett persze jattolni ide is meg oda is, de hát már ilyen a kelet-európai biznisz, a szoci kampányra is kell futnia valamiből. Ez az üzlet Horn Gyuláékkal kezdődött, Gyurcsány Ferencékkel végződött. Volt közben egy polgári kormány is? Természetesen, volt. Szándék is volt az ügyek felülvizsgálatára. Veszélybe került a közös üzlet.

    S ekkor Budapesten és Moszkvában is elkezdték mérgezni a magyar-orosz viszonyt. A Kremlben elhitették, hogy Orbánnal nem lehet üzletet kötni, a Fidesz oroszfóbiában szenved, mindenben az amerikaiak érdekeit követi. Mivel ezt Moszkvában olyanok mondták, akik évtizedekig Magyarországgal foglalkoztak, Putyinék eleinte el is hitték. A magyar fővárosban meg arról beszéltek, hogy minden második orosz üzletember maffiózó, eddig tankkal, most gyanús dollárral jönnek. Mivel ismerték azokat, akik utóbbival jöttek, nem volt nehéz élő példát is találni. Aljas módon rájátszottak az elmúlt évszázad tragédiáira is, emberek történelmi, már-már génekbe ivódó félelmeire. A szovjettől való iszonyt ugyanúgy kihasználták, mint később a fasisztaveszélyt, az antiszemitizmust vagy éppen mostanában a cigánykérdést. Mindezt csak azért, hogy ne bukjon az üzlet.

    A hatalomba való visszatérés után aztán minden folytatódott ott, ahol 1998-ban abbamaradt. Medgyessy Péter javára írható, hogy megpróbálta még elviselhető határok közé terelni az alig burkolt lopást. Medgyessy megbukott - nem ezért, de ezért is. Gyurcsányéknak nem voltak morális gátlásaik, ő és exkiszesei mindössze részt kértek a közös buliból. Aztán Fletó úgy látta, mi lenne, ha ezt a kétoldalú kapcsolatok minden részére kiterjesztené. Moszkva ekkor már állami ellenőrzés alá vonta a "bulit", Putyinnak azonban nem volt kifogása az ellen, hogy a magyar vezetés sikkasszon a saját részéből, ha a nagyobb rész továbbra is orosz. Itt már nem államadósságról beszélünk, itt szó van gázvezetékről, gazdasági együttműködésről, brüsszeli magyar lobbizásról - mindenről, amit Gyurcsányék pénzzé tudtak tenni. A jó szocialisták azonban Nyugaton Putyinék ellenében "kevertek".

    Lebuktak. Az uniós választások után egyértelművé vált, hogy az MSZP Magyarországon is hiteltelen, nincs értelme velük beszélni. Vlagyimir Putyin Oroszországa nem mennyország, nem az emberi álmok netovábbja, hanem gazdasági és politikai hatalom, amellyel kereskedni és tárgyalni kell, de Magyarország és nem pedig néhány magánzó érdekei mentén.

    Orbán Viktor ennek az érdekében ment el szombaton Szentpétervárra. Tárgyalni, s nem megalkudni Putyinnal. (Máté T. Gyula, Magyar Hírlap)”
  • 3. LukSzusz 2009. november 23. 17:16
    „Majd holnap megmondja a frankót Lendvai és rabló bandája,hogy ki lesz az MSZ/M/P arca.”
  • 2. madártej 2009. november 23. 17:08
    „Na, waze, megszólalt a Sötétség délben magyar hangja, a Kozma...”
21 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Archív lemezsorozaton a magyar underground legjobbjai

Kedden mutatják be Budapesten az Alexandra Records és az 1G Records 25 lemezes underground… Tovább olvasom