Délmagyar logó

2018. 12. 11. kedd - Árpád -1°C | 5°C Még több cikk.

Nem léptek le a hamis ruhákkal

A győri Fővámhivatal munkatársai szerdán a délelőtti órákban a hegyeshalmi határátkelőhely közelében ellenőriztek egy spanyol rendszámú személygépkocsit, amelyben két román állampolgár utazott.
A szolgálatban lévő pénzügyőrök megkérdezték az utasokat, hogy van-e náluk cigaretta, illetve szeszesital. A kérdésre egyértelmű nemleges választ kaptak. A jármű átvizsgálása során a személygépkocsi csomagterében található 2 darab nagyméretű utazótáskából összesen 110 db felsőruházati termék (öv, farmer, pulóver, póló, öltöny Armani, Versace, Dolce Gabbana és Cavalli márkákban), valamint 5 pár cipő (Armani) került elő. A ruházati termékek és a cipők a külső jegyei alapján vélhetően hamisítványok. A fent említett árucikkeket az egyik utas magáénak ismerte el, de eredetére vonatkozóan igazolást bemutatni nem tudott.

Az előkerült mintegy 3 millió forint értékű ruházati terméket és cipőket a fővámhivatal lefoglalta, és áru hamis megjelölése bűncselekmény megalapozott gyanúja miatt eljárást indított.

Sipos Jenő ezredes, szóvivő

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Boldog házasság mint sikeres ''projekt''

„Az esküvő egy kapcsolat ünnepe. A házasság nemcsak egy papír, annál mélyebb értelemmel bír"… Tovább olvasom