Délmagyar logó

2019. 07. 19. péntek - Emília 17°C | 27°C Még több cikk.

Szakértő: meg kell határozni az édesvízi halakban lévő vegyszerek egészségügyi határértékét

Az európai közösség inkább a tengeri halakat fogyasztó nemzetekből áll, ezért azokra a fajokra már megállapították az egészségügyi határértéket. A tengerekből csak meghatározott mennyiségű halat lehet lehalászni, és ezt a kvótát már elérték.
A Szent István Egyetem Halgazdálkodási Tanszékének vezetője szerint fontos lenne, hogy az Európai Unió meghatározza az édesvízi halak húsában előforduló vegyszerek egészségügyi határértékét.

Urbányi Béla az M1 aktuális csatornán pénteken azt mondta, hogy az európai közösség inkább a tengeri halakat fogyasztó nemzetekből áll, ezért azokra a fajokra már megállapították az egészségügyi határértéket.
    
A tengerekből csak meghatározott mennyiségű halat lehet lehalászni, és ezt a kvótát már elérték. A haligény viszont folyamatosan emelkedik, már csak az édesvízi kultúrában nevelt halakkal lehet ezt az igényt fedezni, ezért az édesvízi halak népszerűsége egyre növekszik - tette hozzá.
    
Kitért arra is, hogy Magyarországon átlagosan 5,7 kilogramm az egy főre eső halfogyasztás, ennek fele import.    

Pedig a magyar haltenyésztés teljes mértékben ki tudja elégíteni a keresletet, sőt egyes hazai fajták külföldön nagyon keresettek. A magyar hal egészséges és fogyasztásra alkalmas - mondta Urbányi Béla.

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Orbán: felértékelődik a közép-európai régió ereje

A miniszterelnök emlékeztetett: korábban is beszélt már arról, hogy a következő években… Tovább olvasom