Délmagyar logó

2019. 05. 22. szerda - Júlia, Rita Még több cikk.

Szekszárdi gyerekgyilkosság: K. Dániel retteg a fegyháztól - fotók

Attól tartottak, veszélyben lenne a bírónő testi épsége, ezért az interneten keresztül hallgatták meg.
– Nem akarok fegyházba menni – tört ki zokogásban a szekszárdi bíróság tanácsa előtt K. Dániel.

A 19 éves férfit azzal gyanúsítják, hogy három hete brutálisan megölt egy 4 éves kislányt Szekszárdon. Ám csütörtökön K. Dánielnek egy másik ügyében, lopás miatt lett volna jelenése a bíróság előtt, csakhogy agresszív, kiszámíthatatlan természete miatt nem vitték el a tárgyalásra: attól tartottak, veszélyben lenne a bírónő testi épsége, ezért az interneten keresztül hallgatták meg – írja a Bors.

A férfi jelenleg az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben van.

K. Dániel láthatóan zavartan viselkedett, a Bors tudósítójának az volt a benyomása, mintha be lenne gyógyszerezve. Fogalma sem volt, milyen ügyben hallgatja meg éppen a bíróság.

– Tudja, miért van itt? kérdezte a bírónő K. Dániel erre azt válaszolta, hogy biztos a kislányos ügy miatt, ami különösen izgatja, hiszen többször elmondta, hogy nem akar fegyházba menni.

A bírónő felvilágosította, hogy a lopási kísérlete miatt hallgatják meg: tavaly berúgta a szomszédja ajtaját, amellyel 130 ezer forintos kárt okozott, végül nem tudta ellopni az asszony 9 ezer forintos mobiltelefonját. K. Dániel mindent tagadott, sírós hangon csak azt hajtogatta, hogy anyukája és apukája bizonyítani tudja, hogy otthon aludt ebben az időpontban.

A tárgyalás tanúk meghallgatásával folytatódik.

A fotókért kattintson ide! >>

 
Borsonline.hu

hirdetés

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Figyelem, péntektől országos tűzgyújtási tilalom lép életbe!

Figyelem, péntektől országos tűzgyújtási tilalom lép életbe!
Az elmúlt egy hétben is sok tűzeset volt. Tovább olvasom