Délmagyar logó

2018. 12. 17. hétfő - Lázár, Olimpia -10°C | 0°C Még több cikk.

Tiltakozik a TASZ a tojásdobálók felmentése miatt

Tiltakozik a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet a szombati Meleg Méltóság Menet résztvevőit tojással dobálók felmentése miatt.
Kedden az 57 előállított közül a 7 őrizetben is tartott dobáló tárgyalását tartották a Pesti Központi Kerületi Bíróságon. Három ember ellen megszüntették az eljárást, mondván, hogy a tojásdobálás a véleménynyilvánítás egy elfogadott formája. A TASZ több ellentüntetés kapcsán feljelentéseket is tesz.

A Társaság a Szabadságjogokért (TASZ) jogvédő szervezet szerdán közleményben fejezte ki tiltakozását a tojásdobálókat felmentő ítéletek miatt. A TASZ szerint veszélyes, hogy a bíróságok rendszeresen nem élnek a rendelkezésükre álló eszközökkel, melyek alkalmasak lennének a gyűlölet-bűncselekmények és az alkotmányos jogaikat gyakorlók ellen fordulók esetében. A TASZ felhívja a figyelmet arra is, hogy a tegnapi döntés alapján mostantól aki például nem ért egyet egy-egy bírósági ítélettel, akár záptojásokkal is megdobálhatja a bíróság tagjait.

A TASZ szeretné elérni, hogy a rendőrség ne rongálás vétsége miatt indítson eljárást, például egy gyújtogatásnál, mert a gyújtogató akár az aljas indokból elkövetett, előre megfontolt szándékos emberölés kísérletét is megvalósíthatja. A bíróságok pedig ne hozzanak önmaguknak is ellentmondó, a TASZ szerint abszurd felmentő ítéleteket a másokat alkotmányos jogaik gyakorlásában erőszakkal korlátozókkal szemben.

A TASZ egyébként a hétvégi felvonuláson történtek kapcsán három büntetőeljárást kezdeményez. Egyrészt a felvonuláson résztvevő munkatársaik feljelentést tesznek a gyülekezési joggal való visszaélés miatt. A TASZ, mint szervezet közösség elleni izgatás miatt feljelentést tesz a Liszt Ferenc téren történtek kapcsán, ott ugyanis csak a rendőri fellépésnek volt köszönhető, hogy az ottani, bejelentett ellentüntetés résztvevői ne támadjanak a békés felvonulókra. A jogvédők szintén közösség elleni izgatás miatt feljelentik azokat, akik a rendezvény előtti napokban az interneten hívtak fel felvonulók elleni erőszakra.

Olvasóink írták

26 hozzászólás
12
  • 26. klj_54 2008. július 11. 19:53
    „http://szextarskereso.hu/szextarskereso.php
    Tessék benézni és aztán lehet magyarázkodni, hogy ebben az országban törpe minoritás a meleg közösség.
    Azért linket küldök, mert ez egy internetes fórum.”
  • 25. klj_54 2008. július 10. 20:21
    „><24. hozzászólás DBLaci dblaci.hu 2008.07.10 12:40><
    Ebben az országban állítólag demokrácia van!
    Vagy rosszul tudom?
    Nálunk fejlettebb gazdasággal és sokkal több empátiával megáldott országokban nem kell szembesíteni a ténnyel a társadalmat. Mármint azzal a ténnyel, hogy az emberek negy része valamilyen részben látens vagy manifesztálódott homoszexuális.
    És az is tény: minél dühödtebben reagál valaki egy melegre, annál nagyobb benne a hajlam mi még látens, azaz nem nyilvánult még meg tudatosság szintjén!
    Van erről magyar szakirodalom is, de azt hiszem, hogy egyszerűbb ócsárolni azt amiről gőzünk sincs, mint könyvet kézbe venni:(”
  • 24. DBLaci 2008. július 10. 12:40
    „Elég gáz, hogy az ország jelentős többsége ellenez egy ilyen vérlázító felvonulást. Megrendezik mégis, kormány támogatással (politikusok) sokszázmilliós kiadás a rendőrség stb. miatt, aztán csodálkoznak, hogy sokan kimennek, dobálnak, fújolnak, és most meg azon megy a vita, hogy akik dobáltak le kell e csukni? HOL ÉLÜNK? Nem kell ilyen provokációt szervezni, és akkor nincs tojásdobálás se. Le a kormánnyal, meg a liberális magyarellenességgel.”
  • 23. N.P. 2008. július 09. 22:19
    „rocki
    Olvastad te egyáltalán ezt a cikket, vagy csak dumálsz bele a vakvilágba? Eppen arról van szó, hogy a gyengeelméjű bíróság szerint LEHET tojást dobálni!”
  • 22. Bobó 2008. július 09. 22:19
    „Azért kiváncsi lennék,ha a birósági tárgyaláson az érdeklődök csak úgy "véleménynyilványitásból"megdobálnák a birót,akkor mi lenne az itélet.”
  • 21. boszorka 2008. július 09. 22:06
    „A tárgyalás egy rossz szappanopera.Citrom dijat neki.Szerintem elvolt rejtve a készátverés swo kamerája.”
  • 20. Mi a Tina magazin férfi párja ??? 2008. július 09. 20:52
    „Tasz.”
  • 19. klj_54 2008. július 09. 20:33
    „No most lépett át a Rubikonon a jog alkalmazója (bírónő)!
    Holnap amúgy is Pesten lészen dolgom, viszek pár tojást.
    Mint jogkövető állampolgár, mielőtt pofándobom közlöm vele, hogy ez a véleményem a jogi tudásáról!
    Ez ugye vélemény nyilvánítás. Viszek kettő tanút is, hogy le ne tagadhassa, sőt videót.

    Egyszerűen eldobom az agyam a tudatlan bírónő miatt:(
    A szakma szégyene!”
  • 18. geysa 2008. július 09. 19:35
    „Nem értem! Mi a fene van veletek? Egyáltalán miért kell erre szót pazarolni? Talán foglalkozni kellene a papi reverendába öltözött és az egyházak égisze alatt működő másságukat nyiltan nem felvállalókkal! Ők miért nem vállalják fel a másságukat? Az biztos, nem kevesen vannak.”
  • 17. rocki 2008. július 09. 19:25
    „Éljen a liberalizmus!!
    Majd a TASZ megmondja, hogy ebben a fene nagy szabadságban mit szabad és mit nem! Nem kell ide bíróság sem...
    Buzifelvonulni, reverendába öltözni harisnyában, keresztény, családellenes, magyarellenes dolgokat művelni szabad, ez ellne tojást dobálva tiltakozni nem.

    Most akkor mi van a szabadságjogokkal???!!!”
  • 16. dobo kocka 2008. július 09. 19:02
    „olyan okos vagyok, hogy akár még politikus vagy jogész is lehetek!”
  • 15. rossz cigánynak 2008. július 09. 18:34
    „cimbora te sem agyvérzésben fogsz kimúlni szerintem.nagyon megy neked ez a nácizós duma gondolom mert olyan trendi manapság!hőbőrgés az nálad is van csak az ember hiányzik mögüle!ennyit rólad!”
  • 14. soulik 2008. július 09. 18:27
    „természetesen csak a szám nagy de csakis a monitor előtt!”
  • 13. meleg 2008. július 09. 18:15
    „Csak annyit a kozfelhaborodasrol hogy meg kell nezni az internetes letolteseket, a video kolcsonzo statisztikakat, mennyi a nem egeszen hetero temaju filmek iranti erdeklodes az orszagban...Vagy az mar a hatter, az anonimitas mogott rejtozo vagy talan az aki a legtobb tojast dobalta? Erdekes az ember azt hiszi ha valamit nem akar tudomasul venni az nem is letezik.”
  • 12. N.P. 2008. július 09. 18:14
    „Tehát ha a bírósági itéletet jól értem, tojással szabad dobálni, az még véleménnyilvánítás. Tessék mondani igaz ez a 60 dekás főtt strucctojásra is ?”
  • 11. Mint a rossz cigányok 2008. július 09. 17:51
    „A gárdisták olyanok, mint a cigányok: sokat hőbörögnek, a nagy szavak mögött nem sok tett van, ügyelnek hogy menő-manó cucc legyen rajtuk és csak bandába verődve nagy legények.”
  • 10. csanyiv 2008. július 09. 17:51
    „Majd azért a mindig rendőrállamot kiabáló jobbnak is érdemes lenne elgondolkozni. A liberális jogalkalmazó ugyanis éppen nekik kedvezett az enyhe ítéletével - máskor meg mindig az a baj, hogy túl könnyen hoz a bíróság felmentő ítéletet mások ügyében. Ha a melegeket dobálják az nem fáj annyira, de ha a delikvens autója is kőzáport kapna, felborulna vagy a háza kerítéséből csinálnának barikádot, akkor a tehetetlen rendőrséget kezdenék szidni. Azok meg úgy lesznek vele, hogy minek gyűjtsék be a "véleménynyilvánítokat", mikor a bíróság úgyis szélnek ereszti őket harmadnapra. Ez így út lesz az anarchiába...”
  • 9. Soulik 2008. július 09. 17:44
    „Dobo-kocka!
    Vigyázz a gárda megdobálásával,mert ha megdobod tojással,hozzád vágja a imádott horogkeresztjét!
    Ezek nagyon erős fiuk ám! Természetesen ha sokan vannak!”
  • 8. Dobo-kocka 2008. július 09. 17:30
    „Kedves niep! Az már ugye akkor a vélemény nyílvánítás akadályozása, és bántalmazás esete lesz, tehát föl lehet tégedet jelenteni....

    Annyira, de annyira tetszik a hülyeséged, komolyan hol tanultad?”
  • 7. niep 2008. július 09. 15:44
    „Kedves hatágú dobó-csillag!
    Lehet jönni dobálni, de ha utána beszúrják a kis kezecskédet a valagadba, akkor nem kell rásszistázni...”
26 hozzászólás
12

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Ittasan, lopott hajóval, vezetői engedély nélkül a Balatonon

Homokpadon ragadt vitorlást mentettek ki kedden a Balatonból a vízirendőrök. A hajót vezető férfiről… Tovább olvasom