Délmagyar logó

2018. 12. 18. kedd - Auguszta -7°C | 2°C Még több cikk.

Váratlanul meghalt Martfű egy hete választott polgármestere

Szolnok - Váratlanul elhunyt Bakonyi Péter, Martfű múlt vasárnap újabb négy évre megválasztott független polgármestere; az elöljáró súlyos betegségben szombaton reggel halt meg a kórházban - közölte a Szolnok melletti kisváros címzetes jegyzője az MTI-vel.
Balogh Edit tájékoztatása szerint a Martfűt 2006 óta vezető politikust pénteken egy képviselőtársa vitte a szolnoki Hetényi kórházba, ahol hasnyálmirigy-gyulladást állapítottak meg nála. Az intenzív osztályon gyógykezelték, de betegsége annyira súlyosnak bizonyult, hogy szombat reggelre életét vesztette.

A címzetes főjegyző elmondta, hogy hétfőn összehívják a képviselőket, és együtt intézkednek a polgármester temetéséről. Mivel az új képviselő-testület összehívása általa már kedden megtörtént, az új önkormányzat megkezdheti munkáját.

Váratlanul maghalt Bakonyi Péter, Martfű egy hete választott polgármestere. Fotó: MTI
Váratlanul maghalt Bakonyi Péter, Martfű egy hete választott polgármestere.
Fotó: MTI

Bakonyi Péter az október 3-ai polgármester-választáson a szavazatok csaknem 78 százalékát megszerezve nagy fölénnyel győzött egyetlen vetélytársa ellen.

A megüresedett elöljárói poszt betöltésére időközi választást kell kiírni.

Virrasztás az elhunyt polgármester tiszteletére. Fotó: MTI
Virrasztás az elhunyt polgármester tiszteletére. Fotó: MTI

A település internetes oldalán, a www.martfu.hu oldalon is tudatják a település lakóival, hogy a város polgármestere szombat hajnalban, 35 éves korában, tragikus hirtelenséggel elhunyt. Közlik azt is, hogy temetéséről később intézkednek. A Martfűi Református Egyházközség szombat este 7 órai kezdettel gyertyás megemlékezést szervez a városháza előtti téren.

Olvasóink írták

  • 13. Cinea 2010. október 10. 16:00
    „Ez a váratlanul meghalt... olyan furcsa kifejezés. Aki nem váratlanul hal meg, annak talán várják a halálát?

    Tudom, gyakran használják, meg tudjuk is miről van szó, de talán a hirtelenül jobb kifejezés lenne.
    Egyébként én is őszinte részvétemet fejezem ki.”
  • 12. Yucca 2010. október 10. 14:26
    „Nagyivben tojnak a címbeli hiba kijavítására, -- szégyen! Ez is mutatja, mennyire olvassák a kommenteket.
    Szegény kétségbeejtően fiatal volt, kár érte.”
  • 11. liongate 2010. október 10. 11:09
    „Őszinte részvétem a családnak,barátoknak!Szerintem nyugodtan kijelenthetem,hogy egész Martfű gyászolja,nagyon sokan szerették,Martfűért sokat tett igen nehéz helyzetből hozta ki a várost,én ott laktam 26 évet.Nagyon megrázott mindenkit ez a hír:(”
  • 10. kutyafül 2010. október 10. 10:09
    „Zúzó!
    Egy ilyen hír kommentjében megválogathatnád a szavaid. Nem tudod értelmezni az olvasott szöveget, vagy kevés a szókincsed.
    Elöljáró = A község ügyeire befolyást gyakorló hivatalos személy. (WikiSzótár)
    Volt olyan ismerősöm, akit 3, azaz három nap alatt vitt el a leukémia, minden előjel nélkül. Váratlan és súlyos.
    Azt hiszem, a te esetedben halmozottan érvényes: Hallgattál volna, bölcs maradtál volna.”
  • 9. THK 2010. október 10. 09:57
    „7,
    úgy nagyokos, h a hasnyálmirigy gyulladás tényleg ennyire váratlan tud lenni, minden előjel nélkül.”
  • 8. Lenke 2010. október 10. 09:55
    „Az elöljáró ez esetben nem a férfira vonatkozik?
    A súlyos betegség meg lehet váratlan.”
  • 7. ZúzÓ 2010. október 10. 08:56
    „az elöljáró súlyos betegségben, hogy lehet váratlanul elhunyni.mélyen tisztelt újságíró bevetné váratlanul a f---mat.
    Mondja már meg valaki ennek a kiscsikónak, váratlanul,balesetben szoktak meghalni az emberek
    A családnak őszinte részvétem.”
  • 6. kutyafül 2010. október 10. 08:23
    „Néha elgondolkodom, hogy jó-e ezekről a tragédiákról (balesetek, halálesetek) hallani, olvasni. Azt hiszem igen, mert ilyenkor rájövök, hogy nekem tulajdonképpen nincsenek is igazán problémáim.
    Őszinte részvétem a családnak, barátoknak. Nagyon fiatal volt szegény.”
  • 5. gedeon 2010. október 10. 07:08
    „Nagyon szomorú, hogy ilyen fiatalon halt meg a polgármester úr.
    Kedves DM! Senki nincs a szerkesztőségben, aki kijavítaná ebben a cikkben és a többiben is a helyesírási hibákat?”
  • 4. Gazficko 2010. október 09. 22:05
    „Én is kérném hogy gyorsan javitsák ki a cimben szereplő Maghaltot, meghalt vagy elhunytra.

    Részvétem a hozzátartozóknak”
  • 3. Filctoll 2010. október 09. 21:52
    „Részvétem!”
  • 2. chromecat 2010. október 09. 21:39
    „Kérem a hibát a címben javítsák ki. (maghalt helyett pl. elhunyt)”
  • 1. Rosmary53 2010. október 09. 20:46
    „Őszinte részvétem a családnak és a városnak. Nagyon fiatal volt.”

hirdetés

Kövessen minket, kommentelje híreinket a Delmagyar.hu Facebook oldalán!

hirdetés

hirdetés

A címoldal témái

Önnek ajánljuk

Devecser ´esetleges kitelepítéséről´ intézkedtek

Devecsert "esetleges kitelepítésről" intézkedtek szombaton - mondta Kontrát Károly belügyi államtitkár. Devecser minden bevezető útját lezárta a rendőrség. A néptelenné vált Kolontárt rendőrök őrzik. Tovább olvasom