Beszélő villamos

2013.02.06. 13:01

Hülye külföldi

„Aztán jön egy hülye külföldi (jelen esetben pont én…), aki átveszi a klubot” – így beszél magáról keddi közleményében Roderick Duchatelet, az Újpest FC belga elnök-tulajdonosa, akinél betelt a pohár.

Az egyik játékosnak ugyanis a 2011. októberi tulajdonosváltásig havi 500 ezer forint volt a fizetése – két hét múlva viszont egy olyan papír került elő az MLSZ-nél, amely szerint a futballista egymilliót keres, és három hónap múlva az összeg duplázódik. A szerződés módosításáért a játékos ügynöke 22,5 millió forintot kért el. A belga fizetett, de berágott, felbontotta a szerződést, mire a focista munkaügyi pert indított a klub ellen. Nem ez az egyetlen ilyen eset. Duchatelet sejti, kik állnak a háttérben. Bejelentette, mostantól felnőtt embernek tekint minden futballistát, feljelentéseket tesz, és nyilvánosságra hozza minden kétes ügylet bizonyítékait. Közleményében igazán az a megrendítő, amikor megkérdezi: „az ügy szereplői nem szégyellik magukat?”
Erre már csak azt lehet mondani neki, amit nyilván akkor is hallhatott, amikor a magyar futballba fektette a pénzét.
Kedves Roderick, üdv a klubban!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!