Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 18°C | 33°C Még több cikk.

A szerencse tanulható

2009.05.12. 14:05:29

Az egyik tanítványnak, aki amiatt panaszkodott, hogy képességei nagyon korlátozottak, azt mondta a Mester: – Valóban, képességeid nem korlátlanok. De észrevetted-e már, hogy ma olyan dolgokat is meg tudsz tenni, amit 15 évvel ezelőtt lehetetlennek tartottál? Mi változott? – A képességeim, a tálentumaim. – Nem. Te változtál. – Az nem egy és ugyanaz? – Nem. Az vagy, akinek magadat tartod. Amikor a gondolkodásod megváltozik, te is megváltozol.

Nemrég kezembe került dr. Richard Wiseman Szerencseiskolája. A címet látva kicsit elhúztam a számat... Mi az, hogy "szerencseiskola"?

...majd erőt vett rajtam a kíváncsiság, és belelapoztam. Az évekig tartó kutatómunka és kísérletek eredményeképpen a szerző arra a következtetésre jutott: a szerencse nem a véletlen műve, hanem megtanulható képesség. Ahogy egyre jobban haladtam előre az olvasásban és az ajánlott gyakorlatok elvégzésében, rájöttem, semmi „különös" nincs ebben a könyvben. Ahogy a sikertelen ember, úgy a szerencsétlen is sokszor azt tapasztalja, hogy valami miatt nem jönnek össze a dolgok úgy, ahogyan szeretné, vagy csak nagyon nagy nehézségek árán tud eredményeket elérni, amelyet aztán nem tud hosszú távon megtartani.

Minden út Rómába vezet!

A gondolkodásunk határozza meg, hogyan élünk, hogyan küzdünk meg a kihívásokkal, kikkel barátkozunk, vagy nem barátkozunk... Mindegy, mi az elnevezés: szerencse, sikeresség, pozitív gondolkodás - elsősorban az önmagunkról alkotott képünk formálja életünket. Az énképünk pedig gyermekkori tapasztalásaink alapján jön létre: bár sokszor a „külső körülményekre" fogjuk eredménytelenségünket, azonban mégis mi magunk akadályozzuk meg, hogy sikeressé váljunk a munkánkban, a magánéletben, a társas kapcsolatokban.

Vegyük csak a halogatást - némely ember szinte sportot űz abból, ahogyan tolja maga előtt a feladatait, most ezért, azért, amazért nem tudja megcsinálni... majd később... Vagy egy, a számára nagyon fontos megbeszélésről elkésik.

Így járt az egyik fiatal ismerősöm is, Laci, aki Londonban az egyik neves szálloda konyháján akart elhelyezkedni mint szakács. Itthon sok versenyen ért el kitűnő eredményeket. A londoni étterem konyhájában elkészített „vizsgamunka" végeredménye és a személyes ajánlások bizakodással töltötték el. A meghallgatás után másnap délelőttre időpontot egyeztettek az leendő főnökkel. Laci délben ébredt föl, hiába jelent meg 3 órás késéssel, már a mosogatói állást sem kaphatta meg. A külső szemlélő hajlamos az ily módon tevékenykedőre, vagyis nem tevékenykedőre azt mondani: lusta, felelőtlen. Igen, lehet benne lustaság is, azonban legtöbbször ott van a tudat alatti félelem a sikertől. Hihetetlen? Pedig igaz!

Laci egy átlagos magyar családban nőtt fel. Nagyon szeretett focizni, és szép sikereketért el ebben a sportágban. A testvére, Zoli hatéves kora óta balettozott alkatánál fogva és a mamája vágyait teljesítendő. Így a mama minden balettversenyen, rendezvényen ott volt, elkísérte fiát. Lacit is szerette,a focit azonban nem, így egyetlenegy mérkőzésre sem ment el, még a legnagyobb tétmérkőzésekre sem.

Laci ezt a helyzetet felnőttként úgy kommentálja: bármilyen nagy teljesítményt is „rakok le az asztalra", a mamám nem értékeli. Mintha nem is lennék. Kapok tiszta ruhát, ételt, minden anyagi dolgot, ami a focihoz kell, viszont figyelmet, elismerést semennyit. Pedig hányszor ábrándoztam róla, hogy a mamám egyszer, legalábbegyszer kijön egy meccsre! Ezért is határoztam el, hogy „világgá megyek", hisz úgysem hiányzom otthon, mindig a testvéremet preferálták.

Annak ellenére, hogy ma már több ezer kilométerre él Laci családjától, a gyermekkori automatizmus továbbra is működik. Ha csak parányi lehetősége is felmerül az esetleges sikernek, azt azonnal igyekszik lenullázni. A könyvben említett példák is leginkább arról szólnak, hogy volt valamilyen esemény régen, amely mély nyomot hagyott a riportalanyban, s annak a minősége meghatározza, hogy szerencsésnek avagy szerencsétlennek érzi magát.

Érdemes elolvasni Helene Hadsell Nyerhetsz! című könyvét, amelyben élvezetes stílusban meséli el a nyeréssel kapcsolatos tapasztalatait Amerika egyik „legszerencsésebb" asszonya.

A „legnagyobb titkára" a Két valóság peremén című könyvben derül fény. Helene a nagy gazdasági világválság idejét kislányként élte át. A boltos, akinél rendszeresen vásároltak, árusított gumicukrot is. A kis Helene mindennél jobban vágyott az édességre. Rendszeresen imádkozott Szűz Máriához. Nővére, aki tudott titkos álmáról, leintette: ugyan már, mit gondolsz, majd pont téged hallgat meg a Szűzanya, amikor annyi felnőtt ember imádkozik hozzá munkáért!

Helene-t azonban nem lehetett eltántorítani, továbbra is imádkozott... Egyszer - amikor nem ő volt a soros - az édesanyja elküldte a boltba. Kicsit duzzogott ugyan, de útnak indult. A vásárlás végeztével a boltos megkérdezte, kér-e gumicukrot. Helene természetesen rábólintott. Otthon, édesanyja hitetlenkedve fogadta, azt mondta: kizárt dolog, hogy a fűszeres magától adott volna bármit is ingyen, ez csak a Szűzanya csodálatos közbenjárására lehetséges!

Ilyen gyermekkori tapasztalat után nem véletlen, hogy Helene Hadsell élete során szinte bármit elér, amit csak akar.