Délmagyar logó

2019. 07. 17. szerda - Endre, Elek 16°C | 26°C Még több cikk.

MET Live, Donizetti: Don Pasquale

2010.11.20. 08:41:34

2010. november 13-án, 19 órakor mutatták be Donizetti Don Pasquale című vígoperáját, melyet a Belvárosi mozi élőben közvetített a Metropolitan Operából, New Yorkból. A fantasztikus rendezésű darab főszerepében a gyönyörű Anna Netrebko (Norina), a tapasztalt John Del Marco (Don Pasquale), a tiszta tenor Matthew Polenzani (Ernesto) és az ellenállhatatlan Mariusz Kwiecien (Dr. Malatesta) jelentek meg, s okoztak felejthetetlen élményt a nézőknek. Igazán könnyed és élvezhető előadást láthattuk, mely zeneiségében, a színpadra állított szereplők személyiségében is igazi kikapcsolódást nyújthat. Kezdő operakedvelőknek kötelező darab!

Donizetti 1842-ben komponált operája, a Don Pasquale nem véletlenül lett a zenekedvelő közönség egyik kedvence. A humor, a dallamvilág lágysága és a téma könnyedsége mind-mind szerves részei a műnek. Ez persze nem akadályozta meg a zeneszerzőt abban, hogy mély emberi érzelmeket is megjelenítsen. A Metropolitan rendezője Otto Schenk rendkívül érzékenyen megragadta az olasz temperamentum és a mediterrán életérzés lényegét. A csodás zenei világ mellett a latin fesztelenség, erotika és fülledtség, valamint a szereplők tüzes habitusa teszi igazán élvezetessé a darabot.

Ennél a pontnál meg kell említeni a női főszerepet játszó Anna Netrebko bravúros szereplését. Szopránja érzékiséggel, játékkal, női rafinériával telítődve, de a megfelelő helyen szerelmes sebezhetőséggel töltötte meg a teret. Amint a színpadra lépett, mindenki rá figyelt. Nem csak a tökéletesen tiszta hangjával, hanem az egész megjelenésével vonzotta a tekintetet. Gyönyörű, kívánatos nő, akinek jól áll az a fajta vadság, melyet Norina szerepében magáévá kellett tennie. Nem csoda, hogy a darab összes férfi szereplője az ő kegyei után esdekelt.

A Norina szerelmesét játszó Matthew Polenzani (Ernesto) tenorja gyönyörűen hatott a nézőkre. Igazi hős szerelmes férfi, s fantasztikus volt a szerepében, annak ellenére, hogy ebben a darabban először lépett a pódiumra. Vágyakozása, színtiszta szerelme a nő (Norina) után magával ragadó volt. Tökéletes választás a rendező részéről. A fiatal és vonzó Ernesto ellenpontja az öreg és visszataszító nagybácsi, Don Pasquale.

John Del Carlo, az idős rokon szerepében megjelenő operaénekes bassz-baritonjával tökéletes ellentéte volt a kellemes megjelenésű, megnyerő Ernestonak. Mély, súlyos hangjával, és erős alkatával korrektül hozta a megvénült, kissé hóbortos, ám tiszteletet parancsoló (mely tulajdonságát Norina tudatosan nem veszi figyelembe) hozzátartozót. Anna Netrebkoval való közös jelenetük a harmadik felvonás első képében gyönyörű volt. Don Pasquale itt válik először érzékennyé, s Norina is itt kezdi el megsajnálni az öreget. A hozzáállásán azonban nem változtat, ugyanis a célját csak így tudja elérni. Érdekes, hogy a kettejük közt lezajló jelenet sokkal inkább volt szívhez szóló, mint a szerelmesek találkozása az utolsó képben.

Az azonban még figyelemre méltóbb, ahogy Anna Netrebko és Malatesta doktor szerepét játszó Mariusz Kwiecien jelent meg a porondon az első felvonás második képében. A kettejük között vibráló feszültség oly erős volt, hogy a néző arra gyanakodhatott, közöttük van valamilyen szerelmi szál. Később azonban kiderül, hogy nincs, de ez a szál mindenféleképpen még jobban megfűszerezte az amúgy is pikáns jelenetek sorozatát. Mariusz Kwiecien baritonja szépen cseng végig, s ő maga is jól alakítja a csibészt, jó barátot. Kellemes a megjelenése, huncut a mosolya, s ahogy mondani szokták: „A szeme sem áll jól.". Mindehhez olyan dzsigoló öltözéket kapott, mely erősíti Mariusz Kwiecien egyébként is casanovai jellemét. Egy nő sem tudna neki nemet mondani.

Az jelmezek és a díszletek tökéletesek voltak. Mediterrán, kissé zavaros, kissé őrült: olaszos. Don Pasquale hebehurgya, szakadt ruhája, s vidám fejfedői sejtették, hogy bár ő komolyan veszi magát, nekünk nem feltétlenül kell így tennünk. Norina érzéki, sokat sejtető, lenge viselete kiemelte a lényeget, mégsem volt olcsónak mondható. Pont annyit mutatott, amennyit a jó ízlés még megenged, s nem vonta el a figyelmet a művésznő gyönyörű hangjáról, azonban vizuálisan is elkápráztatott. Ernesto öltözéke kissé szegényesre sikeredett, s nem volt túl kihívó. Nem is várta az ember, hisz mégis csak ő a „kisemmizett" unokaöcs, de nem bántam volna, ha a szerelmes, fiatal férfit jobban kiemelik a szürke kórusból. Ez a fajta előtérbe helyezés csupán akkor lett igazán szembetűnő, mikor az utolsó képben Ernesto szerenáddal várta kedvesét, annak erkélye alatt. Polenzani ebben az áriában csodálatosat alkotott. Fantasztikus magasságokkal, mély érzelmekkel, kellemes hangzással adta elő az éneket. A többi felejthetetlen rész mellett, ezért gyönyörű áriáért már érdemes volt megnézni a darabot.

Összegezve: Otto Schenk fantasztikus rendezésében, James Levine vezénylése alatt, csodás szereposztásban, bravúros megoldásokkal láthattuk a Metropolitan Opera Don Pasquale-ját.

 

Horváth Valéria

További kritikák a Véleményünk szerint blogon.