Delia Owens: Ahol a folyami rákok énekelnek

Az utóbbi időszak egyik legjobban hype-olt könyve volt a folyami rákok, így – bár kifejezetten nem szeretem, ha valamit rettenetesen dicsérnek, mert félek a csalódástól – kíváncsian vettem kezembe a regényt. Szerencsére nem volt rossz döntés és azokkal sem értek egyet, akik lassú, unalmas sztoriként jellemezték.

A regény főhőse Kya. A lány Észak-Karolina ritkán lakott, mocsaras partvidékén él, amióta az eszét tudja. Családja azonban szépen lassan eltűnik életéből: előbb édesanyja, aztán nagyobb testvérei. Mindannyian bántalmazó, italozó apja elől menekülnek, legkisebbként azonban ő ott ragad a férfival. Egy nap azonban ő sem tér vissza, így a lány egyedül marad a lápon. Meg kell tanulnia egyedül boldogulni a lakatlan vidéken, ebben pedig gyakorlatilag egyetlen segítsége van: a boltos Jumpin’, akihez időnként csónakkal bemegy a városba üzemanyagért és alapvető élelmiszerekért. Természetesen ezek sincsenek ingyen, így dolgozni kezd: fekete kagylókat gyűjt hajnalonként, hogy aztán eladja. A fekete férfi az egyetlen egyébként, aki nem undorral és félelemmel tekint a lápi lányra, hanem az elesett gyereket látja benne: neki köszönhetően van Kyának mindig méretben megfelelő ruhája és ő válik a gyerek egyetlen bizalmasává.

A lány másik emberi társasága Tate. A fiú megtanítja olvasni, és ő az, akivel a lány osztozni tud a természet és a költészet szeretetében is. A fiú azonban ugyanúgy otthagyja, mint családja: amikor egyetemre megy, eltűnik Kya életéből. Egy másik fiú azonban egy idő után képes betölteni az űrt a szívében, és bár a lány is érzi, hogy ez a kapcsolat nem olyan, mint Tate-tel, boldogan adja oda magát neki. A városban nagy népszerűségnek örvendő fiatalembert azonban egy nap holtan találják egy magas kilátó alján, a körülmények pedig egyértelműen arra utalnak, hogy a lápi lány ölte meg.

Miközben a történet utolsó felében egy nyomozást és egy bírósági tárgyalás részletezését kapja az olvasó, mely teljesen átfordítja a könyv addigi hangulatát és stílusát, alapvetően egy sajnálatra méltó lány sorsát követhetjük végig benne. Bár valóban egy egyedül élő fiatal mindennapjait vetette papírra az író, egyetlen egyszer sem jutott eszembe, hogy unalmas vagy vontatott lenne a történet. Megismerhetjük belőle azt a lelki folyamatot, hogyan lett a világtól teljesen elzárkózó nő abból a kislányból, aki hónapokig hiába várta vissza édesanyját, akinek gyerekként háztartásvezető asszonyként kellett helytállnia agresszív apja mellett és aki egy dolgot tanult az élettől: mindenki, akihez kötődik, előbb-utóbb magára hagyja. Kifejezetten szívet melengető, hogy az a lány, aki egyetlen napot járt csak iskolába, sokkal többre viszi, mint legtöbb kortársa: olyan alapossággal megismeri a láp élővilágát és akkora magángyűjteményt halmoz fel különleges madártollakból, hogy Tate közbenjárására még egy könyvkiadó is felfedezi és több kötetes természetismeret-sorozatot ad ki.

A regény a mostanában divatos formulát követve párhuzamosan futtat két idősíkot egyikben Kya gyerekkorát, másikban a gyilkossági nyomozást olvashatjuk. A szálak pedig természetesen egy idő után összeérnek. Van benne rengeteg természetismeret, mely az írónő biológus végzettségét tekintve nem is meglepő, illetve szerelem, gonoszság és krimi is. Gyakorlatilag minden, amitől egy regény csak jó lehet.

Hozzászólások