Délmagyar logó

2019. 07. 21. vasárnap - Dániel, Daniella 18°C | 32°C Még több cikk.

Kékesi Dóra: Várom a párom

2019.01.16. 13:19:29

Megtalálhatja-e a szerelmet, aki görcsösen vágyik rá?

Szilágyi Henrietta amolyan magyar Bridget Jones. Alakja jó indulattal átlagos, de semmiképpen nem bomba. A magyar fiatal felnőttek átlagos életét éli Szegeden: panellakásban él, egy kevéssé működőképes autóval jár és unalmas a munkája. Mindezek mellé még a szerelemben sem szerencsés: sorra csalódnia kell a férfiakban.
A történet elején kiderül: nem elég, hogy az élet nem osztott neki jó lapokat, még ő maga is tesz azért, hogy rontson saját helyzetén. Bár szó sincs arról, hogy párja megkérné a kezét, szent meggyőződése, hogy szerelme ezt tervezi, ha pedig ez így van, miért is ne kezdhetné el már most szervezni az esküvőjét? Éppen egy menyasszonyi szalonban próbál ruhát, amikor jön a hideg zuhany: meglátja párját egy másik nővel andalogni a belvárosban. Oda tehát a rózsaszín köd és a lehetőség is, hogy férjez menjen – de nem sokáig, mert egy nőgyógyászati vizsgálat során összefut sármos orvos barátjával, akinek ugyan nem engedi meg, hogy ellássa, mert nem ilyen felállásban szeretné magát megmutatni neki, viszont randizni megy vele. Három hónapnyi együtt járás után ismét beleéli magát, hogy az ajándék doboz gyűrűt rejt – és persze csalódik, amikor egy kulcstartó kerül elő belőle. Amikor pedig nem sokkal később a férfit rajta kapja, hogy a kórház raktárában egy nővérrel enyeleg, végleg belátja, hogy neki nincs szerencséje a szerelemben.
Mondjuk barátnői sem sokkal jobbak: az olvasó néha már elgondolkodik azon, vajon tényleg léteznek-e olyan felnőtt nők, akik még mindig ott tartanak, hogy a Facebook-ról néznek ki maguknak pasit és aztán „véletlen” találkozót szerveznek vele, amihez képesek kölcsön gyerekkel játszóházba menni vagy éppen bevállalni egy sétarepülést.
Henrietta egyetlen támasza szomszédja, Robi, akire midig számíthat. Kedves, segítőkész és kiválóan elvannak együtt. A fiú azonban egy idő után párra talál, aki hamarosan Henrietta főnöke is lesz. A csinos nő pedig nem nézi jó szemmel ezt a férfi-nő barátságot, ezért mindent elkövet, hogy a magánéletben és a munkahelyen is pokollá tegye Heni életét és eltávolítsa Robi közeléből. És ekkor Henrietta rájön, hogy az igazi szerelem végig ott volt, a szomszéd ajtó mögött.
Azt nem állíthatom, hogy Kékesi Dóra eredeti, csavarokkal telt történetet alkotott, hiszen a naiv, szerelembe szerelmes, ugyanakkor kisé szerencsétlen fiatal nő karakterét már több nemzetközi bestseller is felhasználta már. Az sem lenne igaz, ha azt mondanánk, hogy a történet nem kiszámítható, az azonban biztos, hogy szórakozásra, könnyed kikapcsolódásra tökéletesen alkalmas. A sok humorral átszőtt történet alapját a görcsösen pasizni akaró lányok szerencsétlenkedései adják, melyek között vannak kifejezetten mókás kimenetelű kalandok is. A szegedi vagy Szegedet ismerő olvasók számára pedig külön élményt tartogat a történet annak köszönhetően, hogy a helyszínek tökéletesen beazonosíthatók – Henrietta házától az álnéven szereplő kávézóig. Gyorsan olvasható, könnyed sztorit kap tehát ettől a regénytől az olvasó, ami tökéletesen alkalmas arra, ha valaki nem vágyik mély tartalomra vagy izgalomra, csak kikapcsolódásra, kezébe vegye és mosolyogjon egy jót.

Kommentek

Töltés, kérem várjon!