Lakatos Levente: Simlis

Van-e kiút egy bűnözőnek az alvilág fogságából?

Lakatos Levente nagysikerű Szigor-sorozatának egyfajta mellékszálaként jelent meg legújabb regénye, mely gyakorlatilag annyiban kötődik csak a trilógiához, hogy annak egyik jelentéktelen mellékszereplője ennek a főszereplője. Haraszti Éva divattervezőről van szó, aki Liza barátnője.
A nő alkotói válságban van: nincs új ruhaötlete és cége is a csőd szélére került. Élete azonban egyik pillanatról a másikra felbolydul, amikor egy fogadáson – ahol éppen azzal szembesítik, hogy egyik ruhája egy másolat – összefut Majori Ádámmal, aki kimenti a kínos helyzetből.
A férfi, aki mások becsapásával keresi a kenyerét, nem ragaszkodik egyetlen nőhöz sem, Éva azonban különleges lesz számára. Erotikus kapcsolatuk viszont nem ezért fordul komolyra, hanem azért, mert kiderül: Ádám olyasmibe keveredett, ami mindkettejük életét veszélyezteti. Köze van ugyanis egy emberrabláshoz és úgy tűnik, a nagypolitikába is belekeverik megbízói, hiszen a Szigor-sorozatban megismert Lizáék nagyszabású esküvőjén is akcióba kellene lépnie. És miután legjobb barátját és társát megmérgezték, az is egyértelmű, hogy nincs választása.
Új művével Lakatos Levente ismét bebizonyította, hogy az erotikus regény-kategóriából már régen kitört. A politika és a krimi keveréke ez a történet, melyben a szexualitás valóban csupán mellékszál. Két független, érzelmileg erős ember találkozása Ádám és Éva viszonya, melyben mindketten feladják addigi elveiket. De leginkább egy életveszélyes kaland, melyben a kérdés az, hogy a simlis férfi képes-e szakítani korábbi életével, ahol ő csupán egy marionettbábu a kemény alvilág kezében.