Gyors ölelés az elvadult kertben vadregény 1.

Az egész azzal kezdődött, hogy a barátnőm váratlanul bejelentette: teherbe esett tőlem. Annyira meglepett, hogy először szóhoz sem jutottam. Bámultam, ahogy ült velem szemben, a konyhaasztal másik oldalánál. Éppen akkor fejeztük be a hideg vacsorát, a tányérok még előttünk álltak. Betti nem bírta a tekintetemet: lehajtotta a fejét, nem nézett a szemembe.

- Terhes vagyok - ismételte.

- Az nem lehet. Hiszen vigyáztunk.

- Hát, úgy látszik, nem eléggé.

Szomorkásan elmosolyodott, aztán elkomorult megint. Rám nézett, várva, hogy mit szólok a dologhoz.

- Nem lehet. Nem hiszem.

- Pedig igaz.

Felugrottam az asztaltól, az ócska pad nagyot reccsent. Felkaptam a cigarettát, és rágyújtottam. Bettit nem kellett kínálnom, ő nem dohányzott.

- Mondtam ugye, hogy szedjél fogamzásgátlót ?!

- Most már mindegy.

Nagyon ideges lettem. Nem akartam a szándékom ellenére apa lenni. Fel-alá járkáltam a konyha két méterén: négy lépés a bejáratig, négy lépés vissza, a szobaajtóig. Ő lehajtott fejjel üldögélt az asztal mellett. Egy kenyérhéj volt a tányérján, azt nyiszálta a késével. Nem vágta el, csak tologatta rajta a penge élét előre-hátra. Előre-hátra.

- Biztos vagy benne ?

- Igen. Már meg kellett volna jönnie, és nem jött meg.

- Voltál orvosnál?

Meghökkenten nézett rám:

- Dehogyis! Ilyenkor még nem kell.

Megint lehajtotta a fejét. A kés meg előre-hátra a kezében.

- El kell menned orvoshoz, amíg nem késő.

- Persze, majd elmegyek.

Négy lépés oda, négy vissza. Aztán jobb ötletem támadt:

- A gyógyszertárban lehet kapni azt a tesztet, ami kimutatja a terhességet, igaz? Mennyi is az idő? Még biztosan nyitva van. Gyere, veszünk egyet!

- Á, az nem jó. Nem olyan.

- Dehogynem, gyere, menjünk! Felvettem a kulcsokat a hűtőszekrényről, aztán pénzt kerestem a zsebemben.

- Mennyibe kerülhet az a teszt ?

- Nem tudom.

- Nagyon drága nem lehet. Na, menjünk.

Kelletlenül, lassan állt fel, én meg szívesen rohantam volna. A kapuban várnom kellett rá, hogy kijöjjön, és bezárhassam utána az ajtót. A kocsim a ház előtt állt. Amint Betti beszállt, máris indítottam. Útközben nem beszéltünk. A gyógyszertár nem volt messze, tíz percbe sem telt, amíg odaértünk.

- Tessék, itt a pénz. Megvárlak. Siess.

Nem szólt semmit. Elvette a pénzt, kiszállt, és közömbösnek szánt arccal bement a patikába. Újabb cigarettára gyújtottam. Makacsul ismételgettem magamban, hogy nem,nem, nem lehet terhes. Semmiképpen sem. És ha mégis az? Nem akarok tőle gyereket! Egy nálam tíz évvel fiatalabb, főiskolás lánytól, aki ráadásul megbízhatatlan is. Hát nem. Végre kijött, és kezében a fehér patikai nejlonzacskót csörgetve beült mellém a kocsiba.

- Na, sikerült ? - próbáltam mosolyogni.

- Igen - mondta merev arccal.

- Akkor jó.

Visszafelé még kevesebb idő alatt tettem meg az utat. Otthon újra leültünk a konyhaasztalhoz, aztán kibontottam a csomagot. Átnéztem a használati utasítást, utána Bettinek nyújtottam a tesztet.

- Rajta!

- Úgy gondolod, hogy most csináljam is meg?

- Légy szíves !

- Jó, jó, bocsánat, csak nem tudom, hogyan kell.

- Ráírták, nagyon egyszerű.

Óvatosan elvette a dobozt, elolvasta a szöveget, aztán felállt, körülnézett és bement a fürdőszobába. Felkapcsolta a lámpát, így az ajtó homályos üvegén át láttam, hogyan mozog odabent. Nem akartam nézni. Kimentem a házból, és a lépcsősor tetején megállva rákönyököltem a vaskorlátra. Kezdett hűvösödni a levegő, már leszállt az alkonyat. A gondolataim össze-vissza szaladgáltak, de próbáltam megnyugtatni magamat. A kertet bámultam a félhomályban. Április eleje volt, szokatlanul meleg tavasz, a fák már lombosodtak. Egy cirmos macska bújt be az ócska deszkakerítés résén az udvarra, aztán kényelmesen sétálva elindult a kert mélye felé. Azt hiszem, nem vett észre: csendben, mozdulatlanul álltam. Addig néztem a macska után, amíg eltűnt a sűrűn nőtt bokrok között. A kert túlsó végében, a diófa körül már teljes volt a sötétség. Ott bújt el az a macska? Vagy visszament a szomszéd udvarra?

Kinyílt az ajtó, és fénykéve vetült a fák közé. Bettike mellém állt.

(folyt. köv.)