Gyors ölelés az elvadult kertben

Elégedetten indultam el dolgozni.

 A munkahelyem bejáratánál elkapott a főnököm. Ő is akkor érkezett meg.

 - Á, szevasz, Jakab ! Jól vagy ?

 - Hát persze !

 - Figyelj ide, beszélni akarok veled. Ráérsz egy kicsit ?

Nem mondhattam nemet.

Behívott a szobájába, és leültetett. Rosszat sejtettem. Nálam úgy tizenöt évvel idősebb, alacsony, tömzsi férfi volt az én főnököm, ápolt kis bajusszal, ravaszul pislogó szemmel. Olykor nagyon nyersen viselkedett velünk, de legtöbbször túlságosan is nyájas volt. Most is így kezdte, széles mosollyal.

- Jakab barátom, ugye számíthatok rád ?

- Miben ?

- Nézd, van itt egy nagyon komoly feladat, amit nem bízhatok másra, csak egy ilyen felkészült riporterre, mint te. Kértek tőlem egy anyagot a pesti magazinba, meg is ígértem, de közben kiderült, hogy nagyon fontos dolgom van, nem érek rá. Megtennéd, hogy megcsinálod ezt a riportot ? Persze kifizetik rendesen, tudod. És betehetjük nálunk is a szombati lapba, így egy anyagért majdnem kétszer kapsz pénzt. Na, mit szólsz hozzá ?

- Hát, lehet. Miről van szó ?

- Egy gömbvillámról. Egy gömbvillám, képzeld, tönkre tette egy ház villanyhálózatát. Tudod, ez a villám egy különleges természeti jelenség, nagyon ritka. Olyan jó kis vidéki riportot kéne csinálni belőle, amilyet szoktál. Amit nagyon tudsz.

Ez nem volt igaz, hiszen jó ideje nem írtam már városon kívüli témáról. De nem baj, megcsinálhatom éppen. Először azt hittem, valami nagyobb aljasságon töri a fejét a főnököm. Néha igazán nem tudtuk, mit várhatunk tőle. Most csak arról van szó, hogy nem merte visszautasítani a pesti főnökei kérését, viszont nincs kedve vidéken dolgozni.

- Jó. És mikor ?

- Ma. Még ma el kell menned, mert legkésőbb holnap el kell küldeni a riportot, tudod, náluk holnap van a heti lapzárta.

- Mára mást terveztem.

- Ugyan, Jakab, meg tudod te csinálni ! Hát olyan gyorsan dolgozol ! Kifizetem a benzinedet is.

- És melyik fotós jön velem, az öreg ?

- Egyik sem, ma nem érnek rá. Majd kerítenek valami tudományos fotót a magazinosok, ezt már megbeszéltem velük.

- És hol van az a ház ?

- Na, ez az, amit nem tudok. Hosszúháton, de hogy pontosan hol, arról fogalmam sincs. Nézd, ez talán segít.

Egy színes újságot tett elém, amely a második oldalon hozta a gömbvillám történetét. Átfutottam a cikket, de nem lettem okosabb abban, hol történt az eset.

- Nem tudom, hol van.

- Hosszúhátat nem tudod ?

- Azt igen, de hol lehet a ház ?

- Ügyes vagy te, megtalálod ! Elviheted ezt az újságot is. Na, akkor most menj szépen, mindjárt jönnek hozzám - és kitessékelt az irodájából.

A folyosón már rájöttem, hogy nem csak egyszeres volt a főnöki átverés. Hosszúhát legalább hetven kilométerre van tőlünk, rossz utak visznek oda, ezért az egész napom elmegy, mire végzek - ha megtalálom egyáltalán a helyet. Mindegy, munkára ritkán mondok nemet, ahogy azt a főnököm is tudja rólam.

Bementem a szobámba, és összeszedtem a holmit, ami a riporthoz, meg az úthoz kell. Térkép, jegyzetfüzet, tollak. Közben megérkezett a kolléganőm, Petra.

- Mi újság, Jakab ?

- Megyek gömbvillámot fogni - mutattam neki a színes újságot.

- Ezt akarod megcsinálni, ami már megjelent ?! - fintorgott - Nagy ügy !

- Pestről kérték a főnöktől, ő meg rám bízta.

- Aha, így már értem. Hát, ha elektromos viharba kerülsz, majd táviratozz. Érted megyünk, és megmentünk.

- Igazán köszönöm.

- Indulj, ó, hős felfedező ! Az utókor hálával emleget majd haló poraidban !

- Azért ne vigyük túlzásba. Megelégszem egy lovas szoborral.

Nevettünk. Úgy láttam, jó kedve van Petrának. Erről az jutott eszembe, hogy elvihetném magammal Bettikét, ha éppen ráér. Kettesben nem lenne olyan unalmas az út.