Hallgassa élőben!
Fotó: TV2

Drámai vallomás: Árpa Attila elmondta, mit él át a családja a drogvád miatt (videó)

Árpa Attila ellen kedden vádat emelt az ügyészség a kábítószerrel kapcsolatos ügye miatt. A színész most elmondta, hogyan érinti mindez a családját.

Árpa Attila nem érti, miért emeltek vádat ellene. A színész a Tények Plusz kamerái előtt reagált az őt ért döntésről, ugyanis állítása szerint a médiából értesült a fejleményekről.

„Vádat emeltek ellenem. Fontos, hogy minden egyes lépésről legyen egy sajtóközlemény…” – ironizált.

„Olyannyira, hogy a sajtóközlemény fontosabb, mint hogy magát a vádlottat vagy az ügyvédjét értesítsék, mert a mai napig nem kaptunk semmiféle értesítőt”

– mondta el a Tények Plusznak Árpa Attila.

Dosszié

A színész továbbra is ártatlannak vallja magát, főleg azért, mert a házkutatás során semmit nem foglaltak le tőle. Azt is elmondta, a családját, szeretteit miként érinti a kellemetlen ügy.

„A családom, szűk baráti köröm, ismerőseim ismernek, tudják, milyen vagyok, mi az igazság. Csak rázzák a fejüket, nem értik, hogy miért kellett idáig egyáltalán eljutni, hogy vádat emelnek ellenem. A hátteret ők sem értik”

– fogalmazott.

Árpa Attilában vannak kérdőjelek, főleg azért, mert az ügy főnyomozója a barátnője volt osztálytársa, akivel rendkívül rossz viszonyban voltak – derül ki a Ripost szemléjéből.

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Titkot rejtő mélységbe húznak Puha Ferenc festményei
A benyomások és érzetek kapják a főszerepet Puha Ferenc festőművész „Ez már babám a szubmélység” című kiállításán, amely csütörtökön nyílt meg az SZTE-JGYPK Rajz-Művészettörténet Tanszékének Galériájában.
A vetőmagexport sérülékenységére is rámutatott a Covid-válság
A növekvő verseny miatt új stratégiára van szükség – mondta Takács Géza, a Vetőmag Szövetség elnöke.
Trianon 101 éve címmel előadást tartottak az MCC-ben
Csütörtökön Gali Máté, az MCC kutatótanára, a Rubicon Intézet tudományos főmunkatársa érkezett Szegedre, és előadást tartott „Trianon 101 éve” címmel.
Kiemelkedően nagyot nőnek idén a nyugdíjak
Decemberre a 9-10 százalékot is elérheti a nyugdíjak növekedése. Három okból is jelentős emelkedést érhetnek el az idén a magyar nyugdíjak. Mutatjuk a részleteket.
Czeglédy Csaba szerint nem szokványos az ellene folyó eljárás
Czeglédy Csaba a Human Operator Zrt. ügyében a Kecskeméti Törvényszéken folyó tárgyaláson csütörtökön azt állította, ezer sebből vérzik, és egyáltalán nem szokványos az ellene folyó eljárás.
Megnyílt a World Press Photo kiállítás
Idén is 151 sajtófotót láthat a közönség a Magyar Nemzeti Múzeumban.