Hallgassa élőben!
Fotó: MTI / Kovács Tamás

Megint letartóztatják M. Richárdot, a Dózsa György úti gázolót

M. Richárd 2015-ben megvert egy biciklist, majd két évvel később halálos balesetet okozott a Dózsa György úton. Első fokon a bíróság nem jogerősen 4 év fogházbüntetésre ítélte és végleg eltiltotta a vezetéstől. Nem maradt rács mögött. Azóta többször megszegte a szabályokat, újra volán mögé ült, és kábítószerezett is. Szilveszterkor kapták el. A másodfokú bíróság ma elrendelte a letartóztatását.

A Fővárosi Főügyészség bűnismétlés, valamint szökés és elrejtőzés miatt javasolta a Dózsa György úti gázoló letartóztatását.

Az indítvány alapján a másodfokú bíróság ma elrendelte M. Richárd letartóztatását.

A végzés nem végleges, mert az ügyészség és a védelem is fellebbezett – írja az Origo által szemlézett közleményében a Fővárosi Főügyészség.

M. Richárd 2015-ben a társával együtt megvert egy biciklist, mert az ráütött az autójára, miután leszorították az útról.

Később, 2017-ben a férfi jogosítvány nélkül, a megengedett sebesség többszörösével, nagyjából 140 km/h sebességgel hajtott a Dózsa György úton kokainnal a szervezetében. A Kassák Lajos utca kereszteződésénél egy Citroën szabálytalanul elé kanyarodott és összeütköztek. A Citroën nekiment egy közeli trolimegállónak.

A balesetben többen megsérültek, a Citroën sofőrje súlyosan, két utasa pedig belehalt a sérüléseibe.

Sokáig rács mögött ült, de a betegsége és a rá váró műtét miatt 2019 elején megszüntették M. Richárd letartóztatását.

A nyomkövetőt is levették a lábáról. Bár bűnügyi felügyelet alatt állt, de Budapest és Pest megye területén szabadon, korlátozás nélkül mozoghatott.

A bíróság 2020. szeptember 30-án 4 év fogházbüntetésre ítélte M. Richárdot és végleg eltiltotta a vezetéstől.

A férfi és a védője fellebbezett az ítélet ellen, ezért az ügy másodfokon folytatódik.

A nem jogerős ítélet után, amelyben a vezetéstől is eltiltották, októberben ismét autóba ült. A Váci utcán hajtott egy német rendszámú luxus Mercedesszel, amikor a rendőrök igazoltatták.

Decemberben egy konditeremben edzett a barátaival, ami a koronavírus miatti intézkedések miatt nem lehetett volna nyitva. Összesen heten voltak bent. Akkor védelmi intézkedés megszegése miatt tettek feljelentést a rendőrök M. Richárd ellen.

Később, december 18-án ismét elrendelték a férfi bűnügyi felügyeletét, de ez sem akadályozta meg abban, hogy drogozzon.

A gyanú szerint szilveszterkor több féle kábítószert is fogyasztott. A hatóságok kábítószer birtoklása miatt hallgatták ki. Ezután kezdeményezték az ügyészek az újabb letartóztatását.

Dosszié

Borítókép: M. Richárd elsőrendű vádlott az ellene és további két ember ellen a 2017 májusában a fővárosi Dózsa György úton történt halálos közúti baleset ügyében indított büntetőper tárgyalásán a Pesti Központi Kerületi Bíróságon 2019. július 5-én

Hozzászólások

hirdetés
Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái
Afrikában az igazolt fertőzöttek száma meghaladta a 3 milliót
Afrikában a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma meghaladta a 3 milliót csütörtök estére.
Piqué újra megsérült
Előreláthatólag két hétre dőlt ki a katalánok alapembere.
Megtámadtak egy szomáliai börtönt az al-Shabaab fegyveresei
Az al-Shabaab nevű iszlamista terrorcsoport feltételezett harcosai megtámadtak egy szomáliai börtönt, és a biztonsági erők legalább nyolc tagját megölték.
San Diegó-i majmok kapták meg elsőként az oltást a főemlős állatok közül
Az állatkert tájékoztatása szerint nem jelentkeztek náluk mellékhatások, mind jól vannak.
A Concerto Budapest vasárnap online rendezi meg Mozart napját
A napot a Kis éji zene című műsor zárja, ahol a híres címadó divertimentón kívül az új D-dúr Allegro is elhangzik majd.
Stumpf István: nemzetközileg is versenyképesebbé válhatnak a magyar egyetemek a modellváltással
A modellváltás lehetőséget teremt, hogy a gazdaságra is jóval nyitottabban működhessenek az egyetemek -mondta a kormánybiztos.