Hallgassa élőben!
Fotó: Bors

„Vége mindennek! Öljenek meg!” – zokogta a dunakeszi családirtás helyszínén a nagymama

Gyanútlanul ment unokalátogatóba a nagymama.

Vasárnap éjszaka szörnyű tragédia történt Dunakeszin. B. Zoltán lőfegyverrel támadt volt anyósára, Évikére, gyermekére, Maxira, és volt párjára, Melindára. Mindhárman belehaltak a sérüléseikbe még a helyszínen. Tette után saját életét is kioltotta.

Gyanútlanul ment unokalátogatóba

Borzalmas belegondolni abba, mit élhetett át az az öreg néni, aki arra tért oda a helyszínre, hogy a családja meghalt. Melinda nagymamája dédunoka-látogatóba ment, ám az idős hölgy semmit sem tudott a tragédiáról. Még javában zajlott a helyszínelés, amikor megérkezett.

Margitka először csak annyit látott, hogy a területet rendőrségi kordonnal lezárták. Nem értette, miért nem engedik tovább. Egy fiatal egyenruhás hozzálépett. A rendőr a hölgyet a szolgálati autóhoz kísérte, majd megkérte, hogy üljön be a hátsó ülésre. Néhány emberi gesztus, vállérintés, és kézfogás kíséretében eleget tett a kötelezettségének, és nagyon óvatosan, kellő tapintattal közölte Margitkával, hogy dédunokája, unokája, és a lánya meghaltak, és követte őket a túlvilágra a gyilkossá vált apa is.

„Vége mindennek! Öljenek meg!”

– zokogta az idős asszony, akihez végül mentőt kellett hívni.

A szakemberek elvitték az idős asszonyt. Úgy tudni, Margitkának csak imádott lánya, unokája és a dédunokája volt – írja a Bors alapján a Ripost.

Dosszié

„Sajnos a férje már régen elment, csak rájuk számíthatott, imádta Maxikát, rajongásig szerették egymást. Nagyon aggódunk Margitkáért, hogyan vészeli ezt át” – aggodalmaskodott a kerítés mellett a család egyik közeli ismerőse.

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Felminősítette Magyarországot a Moody's
A Moody's Investors Service nemzetközi hitelminősítő az eddigi „ Baa3”-ról egy fokozattal „Baa2”-re javította a magyar államadós-osztályzatot.
Az abortuszhoz való jog védelméről fogadtak el törvényt a demokraták Amerikában
A törvénytervezetről tartott szavazás lényegében jelképes volt a demokrata párti többségű testületben, ugyanis a szenátus várhatóan nem fogja elfogadni.
Kiemelt támogatást nyújt a kormányzat a műtéti várólisták csökkentésére
Kásler Miklós miniszter utasítására készült el az Emberi Erőforrások Minisztériuma által beterjesztett szakmai javaslat, amely alapján a kormány 12.2 milliárd forintos támogatást biztosít, így a várólisták drasztikus lerövidítése várható.
Nyitás: száz ország képviselői jönnek el a Vadászati Világkiállításra (videók)
A kapcsolódó rendezvényekkel együtt csaknem 1500 programelemből áll össze az „Egy a Természettel” Vadászati és Természeti Világkiállítás.
Hivatalos: megőrizte alkotmányozó többségét az orosz kormánypárt
Megerősítette az orosz Központi Választási Bizottság pénteki ülésén a múlt hétvégén megtartott választások hivatalos végeredményét.
Messi kihagyhatja a Manchester City elleni találkozót a BL-ben
Egyelőre bizonytalan, hogy pályára léphet-e Lionel Messi a Paris Saint-Germainben a Manchester City elleni, keddi Bajnokok Ligája-találkozón.