Bulvár, celeb

2008.11.24. 08:13

Megabalhé

Budapest - A 13 éves kaposvári gyerek szűk rajongótáborán kívül szinte senki nem hitte el, hogy az élete talán legjobb teljesítményét nyújtó, szexi vadmacskás Bencsik Tamarával szemben egy kislányt, Tóth Lüszit engedett tovább versenyezni a zsűri.

Delmagyar.hu

Miközben az ítészek hétről hétre hangoztatják, hogy azt a megasztárt keresik, aki jövő júniusban a Kapcsolat koncerten több százezres élő közönség előtt is megállja a helyét, a vélemények szerint épp az egyik erre képes versenyzőt szavazták ki a versenyből - adja hírül a Blikk.

Sokan felháborodtak az Eszenyi Enikő, Fenyő Miklós, Friderikusz Sándor és Mester Tamás alkotta négyes döntésén. A múlt heti kieső, Nguyen Thanh Hien nevetségesnek tartja a versenyt. A legdrasztikusabb véleménye Szecsődi Karcsinak volt, kérdésünkre ugyanis szomorú szemmel csak ennyit mondott:

– Amikor meghallottam a döntést, nem tudtam, sírjak, nevessek, vagy köpjek egyet.

De nem csupán a produkcióban érintettek számára volt kétséges a végeredmény. Az internetes hozzászólásokban azzal vádolják a csatornát, hogy manipulálták a szavazást, az utolsó négy percben ugyanis, amikor már csak az utolsó három helyezettre – Lüszire, Tamarára és Krisztiánra – lehetett szavazni, a rendszer a Tamarára küldött SMS-eket visszadobta.

– Szavaztam volna abban az utolsó 4 percben Tamarára, nem is egyszer, és az adás után kaptam vissza egy SMS-t a TV2-től, hogy, idézem: „A szolgáltatás technikai okok miatt nem elérhető, kérése díjmentes volt. Kérjük, próbálkozzon később." – írta az egyik felháborodott néző.

Tamarának rosszul esett a zsűri döntése, bár valahol már számított a kiesésre, hiszen háromszor állt előttük.

– Bár talán most voltam először meggyőződve arról, hogy sikerülni fog – tette hozzá. – Tamarára a négy percben is érkeztek szavazatok. A fórumozók által jelzett hibát kivizsgáljuk, és amennyiben valóban fennállt, mihamarabb orvosoljuk – nyilatkozta a Blikk kérdésére Magyar Rita, a TV2 szóvivője.

Címkék#Zene

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a delmagyar.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!