Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Fogorvoshoz vitték a 3 éves kisfiút, de soha többé nem ment haza a szüleivel

Hozzászólások

A szoptatásért sétáltak
Az Anyatejes Táplálás világhetét 1992 óta augusztus első hetében ünnepeljük.
Összefogtak a családokért a civilek Szegváron - Fotók
50 kiló burgonyából és 160 tojásból helyben kisütött tócsni, palacsintából pedig 500 darab fogadta szombaton egész nap a családokat a szegvári Károlyi kastély kertjében.
A mianmari junta vezetője többpárti választásokat ígér
A katonaság fél éve buktatta meg a kormányt, az országban azóta bizonytalan a politikai helyzet.
Meglepetés a Hungaroringen: Esteban Ocon nyerte a Magyar Nagydíjat
A 24 éves pilóta pályafutása során először győzött.
Udvardy Panna továbbjutott a kolozsvári tenisztorna selejtezőjében
Az első helyen kiemelt Udvardy Panna bejutott a selejtező második fordulójába a kolozsvári 235 ezer dollár (71,7 millió forint) összdíjazású salakpályás női tenisztornán.
A török hatóságok őrizetbe vettek egy embert, akit erdőtüzet okozó gyújtogatással gyanúsítanak
A törökországi erdőtüzek halálos áldozatainak száma közben hatra emelkedett.