Hallgassa élőben!
Fotó: Wyandotte County Sheriff's Department / AFP

Mégis kivégezték a nőt, aki brutálisan meggyilkolt egy terhes anyukát

Hozzászólások

Bartók és Liszt nevét viselik a Müpa szervezésében megvalósuló összművészeti események
A programsorozat célja, hogy még vonzóbb célponttá tegye Magyarországot a nemzetközi kulturális turizmus számára.
Érdemes már januárban nyilatkozni az szja-kedvezményekről
Célszerű már januárban kitölteni az adóelőleg-nyilatkozatot, hogy a munkáltatók mielőbb figyelembe vegyék a munkavállalóknak járó kedvezményeket.
Lélöktükörrel is segítenek az egészségfejlesztők
A névtelen segítségkérőket támogatják az EVP és a Makói Egészségfejlesztési Iroda szakemberei a weboldaluk Lélöktükör felületén. Újra elindítják a krízishelyzetekről szóló elméleti és gyakorlati programjukat is. 
Varju László februárban áll bíróság elé (videó)
A Demokratikus Koalíció (DK) politikusa tagadta bűnösségét az előkészítő tárgyaláson. Több vádpont miatt is felelnie kell.
Kellett már a szegedi feltöltődés
Az MTK Budapest szegedi belső védője, Nagy Zsombor stabil őszi szezont tudhat maga mögött, ugyanis 11 mérkőzésen kapott szerepet a labdarúgó NB I.-ben, amelyek közül mindet végigjátszotta, és csak a koronavírus volt képes kirobbantani a fővárosiak kezdőcsapatából.
Gigantikus bálna tetemét emelték ki a Földközi-tengerből
Tengerbiológusok és más szakértők fogják felboncolni, hogy megállapítsák a kimúlás okát.