Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Végzetes felelőtlenség: a 1,5 éves kisgyerek talált otthon egy fegyvert – tragédia lett belőle

Ez a halál teljesen elkerülhető lett volna, mondta a rendőrfőkapitány.

Egy 18 hónapos kisgyerek talált otthon egy fegyvert, amivel véletlenül nyakon lőtte az ötéves unokatestvérét.

A hatóságokat szerda, azaz január huszadikán reggel fél tízkor értesítették, hogy meglőttek egy kisgyereket.

Az ötéves gyereket azonnal kórházba szállították, ahol már csak azt tudták megállapítani, hogy belehalt a nyaklövésbe.

Szomorú nap ez a városunkban – nyilatkozta Tiffany Stewart, rendőrkapitány.

Újabb gyereket vesztettünk el Detroitban, mert nem tartották be a biztonsági előírásokat.

Ez a halál teljesen elkerülhető lett volna

– tette hozzá.

A fegyver elsülésekor egyébként az áldozat apja, a gyerekek nagymamája és egy másik gyerek is otthon volt.

A rendőrség letartóztatta az apukát, aki valószínűleg a fegyver tulajdonosa volt – írta a Bors.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

hirdetés
Jótanácsokkal segítik a versenyzőket A Dal 2021 házigazdái
Csanádalbertin nyáron nyithat ki a bölcsőde
Ambrózfalván idén nem gondolnak fejlesztésekre, a költségvetést hiánnyal fogadták el, még pályázatírásra sem tudnak forrást biztosítani. Csanádalbertin viszont az önként vállalt feladatokról sem mondanak le, megmaradtak a szociális jellegű támogatások is.
Deutsch: a néppárt a járvánnyal szembeni védekezés helyett a kizárósdival van elfoglalva
Magyarországon mi életeket próbálunk menteni – mondta az EP-képviselő.
Először raktak tojásokat egy ritka teknősfaj fogságban élő egyedei Kambodzsában
A 71 tojást öt királyi teknős rakta le.
Meghosszabbították a diákigazolványok érvényességét
A közlekedési szolgáltatók a járványügyi veszélyhelyzet megszűnését követő további 60 napig elfogadják a diákigazolványokat.
Parkolókat szüntettek meg
A Hősök te­­rén, a Pelikán hotel melletti, a strandfürdő mögötti betonos területen jelölte ki az önkormányzat március 1-jétől az új helyi buszjáratok találkozási helyét, csomópontját.
Meg akarta ölni a kisfiát egy nő – másodperceken múlt a tragédia
Fürdőkádba akarta fojtani a gyermekét, a nagymama sietett a kisfiú segítségére.