Hallgassa élőben!
Fotó: Shutterstock

Sokkoló bejelentést tettek: halálos agypusztító fehérje szökött ki egy francia laborból

A súlyos agybetegség leginkább a kergemarhakór emberi megfelelőjéhez hasonlítható.

Öt kutatóintézet kilenc laborjában vezettek be három hónapos moratóriumot, miután két dolgozót is halálos agyi fertőzéssel diagnosztizáltak – írja a Science Magazine alapján a Bors.

Az egyik meg nem nevezett páciens egy francia kutatóintézetben tanulmányozta a rendkívüli veszélyeket magukban hordozó, extrém módon fertőzőképes fehérjéket, a prionokat.

Néhány hete diagnosztizálták nála az úgynevezett Creutzfeldt–Jakob-szindrómát.

Ez egyfajta prionfertőzés okozta, degeneratív neurológiai megbetegedés. A súlyos agybetegség leginkább a kergemarhakór emberi megfelelőjéhez hasonlítható.

A betegséggel megfertőződött egyik dolgozó esetében egyelőre nem biztos, hogy a laborban fertőződött meg. A betegség azonban meglehetősen ritka, így valószínűsíthető, hogy kísérletezés közben kapta el a kórt.

Két éve egy másik dolgozó esetében is felfedezték a fertőzést, tíz évvel az után, hogy elvágta az ujját egy üveggel. Emiatt bekerült a fertőzés a véráramba.

A nő végül belehalt a betegség szövődményeibe, ami miatt szigorításokat vezettek be a laboratóriumokban.

Borítókép: illusztráció

Hozzászólások

Hirdetés
„A fiatalokat csak a mai kor eszközeivel lehet befogadóvá tenni”
Lemondott az amerikai különmegbízott a haitiak kiutasítása miatt
Éles hangvételű felmondólevelében bírálta a washingtoni vezetést, amiért haiti migránsok százait toloncoltatta vissza.
Döbbenetes drágulás: Romániában Orbán Viktor rezsicsökkentését irigylik
Romániában a négyszeresére, sőt egyes szolgáltatok a hétszeresére emelik a lakossági gáz árát. Ennek hátterében főképp az energiapiac liberalizálása áll.
Kálmán Olga nekiment Karácsony Gergelynek a fővárosi dugók miatt
Az egykori tévés szerint nincs rendjén, hogy minden reggel dugóban kell araszolni a fővárosban.
Magyarország továbbra is elkötelezett az antiszemitizmus elleni harc mellett
A lehető leghatározottabban fel kell lépni a modernkori antiszemitizmus ellen, amely az illegális migrációs folyamatok nyomán megjelent Európa egyes részein.
Kisebb bikinit keresve sem találhatott volna Kim Basinger lánya
Mindenhol kilógnak a felsőből a mellei.
Kelemen Hunor: a globális Nyugat értékválságban van
Ebből kiutat az alapértékek tisztázása, a világos jövőkép, erős talapzat, „gyerekvállaláshoz, -neveléshez szükséges szövetet visszaépítő” családpolitika és a bátor politikusok jelenthetnek – mondta az RMDSZ elnöke.