Hallgassa élőben!

Új, elektromos orgonát kapott a Szent Péter-bazilika

Új, elektromos orgonát kapott a Szent Péter-bazilika a Vatikánban.

A digitális hangszert először szentestén szólaltatták meg, majd szilveszter napján a pápa évzáró vesperásán.  

A Vatikán a technikai újítást azzal indokolta, hogy a bazilika elülső részében lévő hagyományos fújtatós orgona nem elegendő az egész tér betöltésére.  

Az új orgona egy külön a Vatikán számára kialakított, három manuállal (billentyűsorral) rendelkező GeniSys orgona, melyet az amerikai Allen cég készített. A pennsylvaniai családi vállalkozás vezetője, Steven Markowitz december elején maga utazott Rómába, hogy irányítsa a hangszer összeállítását és bevezesse használata 
rejtelmeibe Juan Paradell-Sole pápai orgonistát.  

A digitális hangszer könnyen kihelyezhető a Szent Péter térre vagy a Vatikán más helyszíneire.  

Massimo Palombella, a Sixtus-kápolna pápai kórusának vezetője szerint a jövőben várhatóan javul az misék televíziós és rádiós közvetítésének minősége. 

A hagyomány és technológia között nincs ellentmondás – emelte ki Palombella a Vatican News nevű portál szerint. Rámutatott, hogy a Sixtus-kápolna “kulturális kötelessége a hagyományok életben tartása”, az új kihívások azonban új megoldásokat igényelnek.  

A régi orgona a liturgikus szertartásokon a bazilika elülső részében marad, ahol a “sípok fenséges hangzása” elektronikus erősítő nélkül is ki tud bontakozni. 

Minden korábbit meghaladó vakcinaszállítmány érkezik (videó)
A Kína – Magyarország légihídon hozzák az oltóanyagot.
Minden lakos saját szalagot kapott
Különleges májusfát állítottak Csanádalbertin a helyi civilek. Ahány lakosa van a falunak, annyi szalag került a fára. Minden korosztályt más-más színnel jelöltek. A fa május végéig díszíti a művelődési ház előtti teret. A hónap utolsó szombatján pedig kitáncolják a fát, amihez várják a táncoslábú csanádalbertiek jelentkezését.
Oroszországban bejegyezték a Szputnyik Light vakcinát
Az oltóanyagot elsősorban olyan országokban tervezik alkalmazni, ahol sürgős a járvány terjedésének megakadályozása.
Beindul a mórahalmi turizmus, nyit a lovasszínház is
Színvonalas színházi produkciókkal, kibővített fürdőszolgáltatásokkal és különleges koncertekkel indítják újra a turizmust Mórahalmon.
Júniusban folytatódik a településfásítási program, újabb 24 ezer fára lehet pályázni
Az Agrárminisztérium által indított program keretében eddig 10 695 fát ültettek el.
Kis Tudós Táborok a gimnáziumban
A 8 és 10 éves korosztályt ­várják nyáron.