Hallgassa élőben!

aláírás

1 éve
Grezsa István a szükséges ajánlások kétszeresét szerezte meg rövid időn belül, amelyeket le is adott. A vásárhelyi polgármesterjelölt folytatja az aláírásgyűjtést.
2 éve
K. A.
Együttműködési megállapodást írt alá az MKB Bank Zrt. és a Szegedi Tudományegyetem kedden az SZTE Dugonics téri központi épületében. Ennek keretében a pénzintézet kedvezményes banki csomagokat és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat nyújt az universitas munkavállalói számára.
4 éve
T. R.
Három nap alatt a Lomnici utca megkérdezett lakóinak majd mindegyike aláírta azt a nyilatkozatot, amelyben az áramszolgáltató által elrendelt fairtás ellen és az előzetes tájékoztatás hiánya miatt tiltakoznak.
Budai Gyula: tanú van rá, hogy Czeglédy pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek (videó)
A fideszes politikus állítja, a 6,3 milliárd forintból jelentős mennyiség kerülhetett az MSZP és a DK pártkasszájába.
Az EMA jövő héten dönt a Johnson and Johnson oltóanyagának ajánlásáról
Az amerikai szakemberek szerint az oltóanyag 85 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a vírus okozta betegség súlyos szövődményeinek kialakulását.
Cáfolta az álhíreket a Dél-pesti Centrumkórház
A fekvő- és járóbeteg-szakellátás is biztosított a Jahn Ferenc kórházban az intézmény által kiadott közlemény szerint.
Ez történt az OTP Bank Liga 24. fordulójában
A felcsúti együttes egymás utáni negyedik sikerét aratta, a kispestiek elmozdultak a kieső helyről, a címvédő pedig minimális különbséggel verte a sereghajtót.
Egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra
Aki nem jelentkezik oltásra, vagy válogat, esetleg kételkedik a vakcinák hatásosságában az veszélyezteti saját és mások életét – figyelmeztet Péter Ádám.
Fontolóra veszi az Európai Bizottság a vakcinák rendkívüli jóváhagyását
Sor kerülhetne az uniós szintű sürgősségi engedély megadására a tagállamok közötti felelősség megosztásával.