baba

8 hónapja
Kiss Anna
A babaváró támogatás a legnépszerűbb megyénkben is a családvédelmi akcióterv júliustól igénybe vehető kedvezményei közül. Majdnem ezren igényelték tíz nap alatt Csongrádban. Fontos, hogy a júliusban született vagy születendő gyerekek után is jár a kedvezményes hitel.
9 hónapja
Program indult kedden a Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikán annak érdekében, hogy egyre több édesanyja álljon át az anyatejes táplálásra, ehhez pedig minden feltételt megteremtenek a Korábban Érkeztem Alapítvány közreműködésével. Az egészségügyi dolgozók képzésben vesznek majd részt, míg az anyukák a szülést megelőzően megtanulják, hogyan kell szoptatni.
Szponzorált tartalom
Lottózni otthon is lehet – biztonságos lottózási ötletek otthonra – #lottózzotthon
Már rengeteg helyen fizethetünk 15 ezer forint alatt PIN-kód nélkül
A bankok folyamatosan állnak át az új rendszerre.
Bebizonyosodott, hogy bajban nemzetállami alapon van működőképes megoldás
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes szerint az EU bürokráciára várni és számítani ideológiai vakság és a nemzetet veszélyeztető utópia.
Soha nem voltak még kíváncsiak ennyien a madridi Pradóra
Természetesen online látogatók özönlötték el virtuálisan a múzeumot.
Leslie Mandoki dalt írt a koronavírus-járványról (videó)
Nem tehetünk mást, mint otthon maradunk, és köszönetet mondunk – énekli a koronavírus-járvány miatt írt dalában a világhírű zenész és producer.
Kínában szombaton a járvány halálos áldozatai előtt tisztelegnek
Pekingi idő szerint délelőtt 10 órakor kezdődő megemlékezés idejére a nemzeti lobogókat félárbócra eresztik Kína-szerte.
Először bizonyították, hogy érzelmeket fejez ki az egerek arca
Kiderült, hogy ezeknek az apró rágcsálóknak – az emberekhez hasonlóan – változik az arckifejezése, ha édeset, ha keserűt kóstolnak vagy ha megijednek.