Barack Obama

11 éve
Egyesült Államok - Egy perc alatt eladták az összes, ötezer darab jegyet pénteken azokra az ülőhelyekre, ahonnan a szerencsések megnézhetik majd a Barack Obama elnöki esküje utáni felvonulást Washingtonban - közölte a jegyeladást intéző Ticketmasters nevű cég.
11 éve
Egyesült Államok - A leendő amerikai elnök, Barack Obama pénteken kijelentette, hogy hivatali ideje alatt be kívánja tartatni a genfi egyezményt, vagyis nem lesz kínzás az Egyesült Államokban. Obama ezt annak kapcsán mondta, hogy megnevezte a nemzeti hírszerzés és a CIA új vezetőit.
11 éve
Eredetileg az egekbe szökő olajárak adták az energiakérdés apropóját az amerikai elnökválasztási kampányban, júlus óta azonban megváltozott a helyzet: Barack Obama a recesszióból való kilábalás egyik fő eszközeként tekint rá.
szponzorált tartalom
Egy aláíráson is bukhat a teljes örökség
szponzorált tartalom
Több mint kétezer diák vett részt az MVM Okosbútor versenyén
Huszonöt év után csoportkörben a Ferencváros
A Ferencváros 25 év után feljutott a sorozat főtáblájára.
ITM államtitkár: az idén 102 milliárd forintból 207 útfelújítási projekt valósulhat meg
2010 és 2019 között több mint hatezer kilométernyi közút újult meg 755 milliárd forintból.
Porosenko is megfertőződött
A volt ukrán elnök otthon kezelteti magát.
Donald Trump újabb jelölést kapott a Nobel-békedíjra
A javaslatot David Flint, ausztrál jogászprofesszor vezetésével ausztrál jogászok egy csoportja tette.
Trianon-kislexikon jelent meg
Trianon-kislexikon A-tól Z-ig című kiadvány célja, hogy segítsen eligazodni az 1920-hoz vezető események és a hatásukra kialakult jelenségek útvesztőjében.
Fucsovics Márton párosban is továbbjutott
A magyar éljátékos oldalán a brit Cameron Norrie-val három szettben verte a Mackenzie McDonald, Tennys Sandgren amerikai duót.