belvíz

10 éve
Lassan csökken a belvíz a Tiszántúlon: még mindig több mint 23,5 ezer hektár földet borít víz - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) védelemvezetője pénteken az MTI-vel.
10 éve
Rendkívül lassan csökken a belvízzel elöntött területek nagysága a Tiszántúlon: még mindig több, mint 26 ezer hektár földet borít belvíz elsősorban Hajdú-Bihar megyében - közölte Bara Sándor, a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság védelemvezetője hétfőn.
10 éve
Csongrád megye - A Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal (MVH) felhívja azon gazdálkodók figyelmét, akiknél úgynevezett vis maior esemény történt (belvíz, árvíz), hogy bejelentést kell tenniük.
10 éve
Bordány - Az elmúlt napok esőzései egyelőre nem okoztak túl nagy kárt a megyében, de több helyen különböző fokozatú belvízvédelmi készültséget kellett elrendelni. A legmagasabbat, harmadfokút Bordányban.
10 éve
A belvíz miatt tragikus a gazdák helyzete Borsod-Abaúj-Zemplénben, ahol néhány mezőgazdasági területen félméteres víz áll - mondta a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) megyei vezetője szombaton az MTI-nek.
10 éve
Lassan csökken a belvízzel elöntött földterületek nagysága Hajdú-Bihar megyében, de még meghaladja a 8.800 hektárt a belvizes terület a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság (Tikövizig) térségében - közölte Bara Sándor védelemvezető vasárnap.
10 éve
Szeged - A látszat csal: noha az utak mellett több területen látni belvizet, a Csongrád megyei összkép kifejezetten jó. A tél is csak a repcét viselte meg, az eső pedig mindössze a kukorica vetését hátráltatta. Amit az M43-as pálya sándorfalvi csomópontjánál látunk, nem belvíz.
SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
Szakértők: nincs egységes európai definíció a jogállamiságra
Nem valószínű, hogy az Európai Tanács elfogadna egy ideológiai dokumentumot vagy bármilyen eltúlzott állítást Lengyelországgal és Magyarországgal kapcsolatban. –
A Balaton Európa legbiztonságosabb tava
Idén már háromszázhúsz embert mentettek ki a tóból.
Gulácsiéknak most jön az igazán nagy próbatétel
Az RB Leipzig csütörtök este az Atlético Madriddal csap össze a negyeddöntőben.
Láncfűrészekkel támadt a strandolókra két férfi (videó)
A szörfözőkkel akadt nézeteltérésük, de a rendőrök megérkezése után már nem voltak annyira bátrak.
A szétszaggatott vármegyében járt a Hazajáró (videó)
Kevés elárvultabb, meggyötörtebb szeglete van történelmi hazánknak, mint a nagy Alföldünk északkeleti kiszögellése, a három felé szabdalt Ungvidék.
Az egészségügyi dolgozókat oltják be először az új orosz vakcinával
Elsősorban az egészségügyben dolgozók számára készülnek.