beton

1 éve
Az idén is megrendezi a Csomiép Beton és Meliorációs Termékgyártó Kft. és a Nemzetközi Kerámia Központ Hódmezővásárhelyen a betonszimpóziumot.
3 éve
Antal Sándor
Bortartó, üvegfal, utcai ülőke és még sok minden más készül a vásárhelyi kísérleti betonszimpóziumon. A művészek olyan tárgyakat alkotnak az anyagból, amelyeket később is lehet használni.
3 éve
Nyolc napon át betonnal dolgoznak a művészek a tegnap kezdődött kísérleti betonszimpóziumon Hódmezővásárhelyen. Az eseményt a CSOMIÉP Beton és Meliorációs Termék Gyártó Kft. és a Nemzetközi Kerámia Központ jóvoltából szervezték.
3 éve
Králik Emese
- Az egyik gond az volt, hogy nagy esőzések előtt betonoztak, és a kellően vissza nem tömörített föld megsüllyedt például a tűzcsapoknál - mutatta a háza előtti részt a szentes-magyartési Vincze István. Nem csak a helyiek morgolódnak az ivóvízhálózat rekonstrukciója után maradt károk miatt.
Szponzorált tartalom
Lottózni otthon is lehet – biztonságos lottózási ötletek otthonra – #lottózzotthon
Megölte egyéves kislányát egy nő Budapesten
A rendőrök a nő lakásában megtalálták a kislány holttestét.
Vádat emeltek egy férfi ellen, mert ráköhögött másokra
A hűtőpultra ráírta, hogy Covid-19, és szándékosan ráköhögött néhány vásárlóra.
Hogy kerül színező az Operatív Törzs tájékoztatójára?
Erre is fény derül Novák Katalin új videósorozatában.
Zico nagyobb profizmust vár el Neymartól
Profibbnak kell lennie, olyannak, mint amilyen Messi és Ronaldo.
Online tartották meg a Fonogram-díjátadót
Életműdíjjal Kovács Katit, szakmai életműdíjjal Gőz Lászlót ismerték el.
Elhunyt a pollenjelentés úttörője
Meghalt 108 éves korában William Frankland.