Hallgassa élőben!

devizahitel

2 éve
A devizahitelek problémáiról tartott előadást és kötetlen beszélgetést a Zöld Teraszon országjáró körútjuk keretében Hegyesi Beáta, a Párbeszéd Magyarországért elnökségi tagja, Mesterházy Attila országgyűlési képviselő, Szakács László, az MSZP elnökhelyettese és Szabó József, a Hiteles Mozgalom vezetője.
3 éve
Kovács András
Szeged - Saját unokaöccsét sem sikerült lebeszélnie az egykori jegybankelnöknek arról, hogy devizahitelt vegyen fel, akkora volt a kamatkülönbség a forintkölcsönhöz képest. Óriási lett a svájcifrank-hólabda, amikor jött a 2008-as válság, már késő volt belenyúlni a rendszerbe, így padlót fogtunk.
Az új fertőzöttek száma hét hét után ismét emelkedik világszerte
Az Egészségügyi Világszervezet főigazgatója szerint ennek fő oka az új vírusmutációk terjedése, az emberek éberségének lankadása és a korlátozások lazítása.
Murray szetthátrányból fordított
A kétszeres olimpiai és háromszoros Grand Slam-bajnok a szintén szabadkártyás, hazai közönség előtt szereplő Robin Haasét verte két és fél órás csatában.
Javultak a rendőrségi statisztikai adatok
Jelentősen csökkent például a közúti balesetekben elhunytak, az autólopások, betörések, rablások száma, de célpontok lettek az idős emberek.
Ezekből az országokból korlátozás nélkül be lehet lépni Magyarországra
A külügyminiszter és a belügyminiszter közös rendeletben határozta meg, mely országokból lehet üzleti célból korlátozás nélkül belépni hazánkba.
Hatalmas fényjelenség kíséretében meteor csapódott be Nagy-Britannia felett
A felvételek szerint a kőzet 48 ezer kilométer per órás sebességgel haladt és a Mars és a Jupiter között haladhatott.
Egyetlen dózis Pfizer- és AstraZeneca-oltás is nagyon hatékony a megbetegedés megelőzésében
Az oltások hatékonysága most már egyértelműen látszik a meredeken csökkenő nagy-britanniai megbetegedési és halálozási adatokban.