Hallgassa élőben!

devizahitel

5 éve
Munkatársunktól
Magyarország - Svájci frankonként 33 forint támogatást kapnak azok az autó- és személyi hitelesek, akik a forintosítást választják . jelentette be Varga Mihály. A nemzetgazdasági miniszter hozzátette, az átváltás után tilos kamatot emelniük a bankoknak.
5 éve
A Magyar Bankszövetség az autóhitelek forintosítását kezdeményező illetékes minisztériumokkal és a jegybankkal folyamatos tárgyalásokat folytatott az elmúlt hetekben, a tárgyalófelek már közel állnak ahhoz, hogy az augusztusi kormánydöntés után az autóhiteleket is forintosítsák - mondta Kovács Levente, a Magyar Bankszövetségnek az MTI megkeresésére.
5 éve
Aki úgy véli, devizahitele miatt jogosult lenne elszámolásra, de nem kapott értesítőt, a banki közzététel után hatvan napon belül, akadályoztatása esetén az év végéig tehet panaszt.
Rekordáron kelt el Michael Jordan 1983-as meze
A mezt még az NBA-s szereplése előtt viselte az egyetemi csapatban.
Ebből mi lesz? Géntechnológiával módosított szúnyogokat engedtek szabadon
Ez az első alkalom, hogy géntechnológiával módosított rovarokat „vetnek be„ az Egyesült Államokban.
Megáldották a tűzoltóautókat – fotók
Két tűzoltóautót áldott meg a vasárnapi mise után Fazakas Attila, a Móravárosi Szent Kereszt Plébánia előtt. A tűzoltónap alkalmából ez már a második ilyen esemény volt.
A kiskertek nagy méregtelenítői
Bár kissé megkésve, de elérkezett immár a kabakosok vetésének, ültetésének ideje.
5G-t kutat a Magyar Telekom a győri Széchenyi István Egyetemmel
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország és a győri Széchenyi István Egyetem az 5G hálózatok és az 5G alapú szolgáltatások fejlesztésének elősegítése, valamint műszakiszakember-utánpótlás biztosítására.
Indul a nagymamák tavasza
Idén is virágültetésre hívta a szentesi nagymamákat az önkormányzat. A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is ötezer virágpalántát osztottak szét a jelentkezők között.