dinoszaurusz

1 éve
Hajó Edina
Július 14-én nyitott az Évmilliók urai kiállítás a Szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Az Amerikából érkezett dínók annyira népszerűek, hogy vasárnap délután már az ötvenezredik látogatót köszöntötték.
1 éve
Munkatársunktól
Újabb dinó érkezik július 24-én, kedden a szegedi Móra Ferenc Múzeum dinoszaurusz-kiállítására. A 4 méter hosszú raptor konténere Amerikából más irányba indult el, így csak mostanra tud a Szegeden látható társaihoz csatlakozni. A dinó további érdekessége, hogy szerepelt a Jurassic Park második részében.
Major és Péni is kiemelkedően lőtt az utolsó Eb-válogatón
Az Eb-csapatra az előterjesztés készen áll, hétfőn délután dönt az elnökség az utazó keretről.
Szerény hazai győzelemmel mutatkozott be a Barcelona új vezetőedzője
Lionel Messi 76. percben szerzett találata három pontot ért a hazaiaknak.
Erdő Péter: a keresztények egységéhez kevés az emberi erőfeszítés
Szükség van a szívből jövő, állhatatos imádságra – mondta a bíboros.
Új szereplők lépnek a hazai ingatlanközvetítői piacra
Sokan nem tudják, hogy lehetőség van arra, hogy már az ingatlanközvetítéssel is az ügyvédet bízzák meg.
A fiatalok teljesen átértelmezik a márkahűséget
A vállalatok ma már alig támaszkodhatnak azokra a stratégiákra, melyek a korábbi generációk esetében még beváltak.
A férfiaknál is több gólt lőtt a magyar női válogatott
Bíró Attila együttese vasárnap a torna egyik leggyengébb csapata, a szerbek ellen nyert 27-0-ra.