drog

10 éve
Makó - Négymillió forintos költségvetéssel drogellenes programot hirdet a makói városi tévé – tájékoztatta lapunkat az ügyvezető igazgató, Rácz Csaba.
10 éve
Hódmezővásárhely - Vásárhelyen a mérleggyár egykori Bajcsy-Zsilinszky utcai épületében nemrégiben nyílt klubban csak addig vállalnak felelősséget a fiatalokért, amíg itt tartózkodnak. Voltak olyanok, akiket első alkalommal elkísértek a szüleik, hogy megnézzék, hová jött a gyerek.
10 éve
Százötven határsértőt fogtak el, és 14,5 kilogramm kábítószert találtak a rendőrök két hét alatt a magyar–szerb határon, köszönhetően a Neptune 2009 fantázianévre elkeresztelt műveletnek.
10 éve
Isaszeg - Marihuánaültetvényre bukkantak a rendőrök a Pest megyei Isaszeg egyik házának alagsorában a napokban. Több napig figyelték az ingatlant, mielőtt lecsaptak. A kábítószerüggyel kapcsolatban két embert fogtak el.
10 éve
Nincs nemzeti alkoholstratégia, sok drogmegelőzési program "elhal", kevés a szakorvos, pedig a halálozások egyharmadát a szenvedélybetegségek okozzák - többek között ez hangzott el az országgyűlés kábítószerügyi eseti bizottságának szerdai ülésén.
10 éve
Szeged - A szabadban dolgozók a rumos teára esküsznek, a termosz forrón tartja, és rejti is a töményt, így kisebb a lebukás veszélye. Mások az irodájukhoz közeli presszóban – álcaként – kávéscsészében kapják a felest. Bár a legtöbb munkahelyen munkaidőben tilos az ivászat, a leleményesek megoldják a helyzetet.
10 éve
Szeged - Követtük a hétfőn Röszkénél lebukott bolgár heroincsempészek közel 300 millió forint értékű szállítmányát: a határrendészektől a rendőrségi nyomszakértőhöz, onnan pedig a kábítószerlaborba vitték a szakemberek.
10 éve
Szeged - Előzetes letartóztatásba helyezett a Szegedi Városi Bíróság egy embert abból az ötfős csoportból, akiket még pénteken állítottak elő kábítószer fogyasztás és terjesztés gyanújával a szegedi rendőrök. Valamennyiük vizelete a gyorsteszt alapján kábítószer-fogyasztást mutatott.
10 éve
Magyarcsanád - Két házban több mint 15 kiló marihuánát foglaltak le tegnap a rendőrök. Az egyenruhások szerda délutántól csütörtök hajnalig dolgoztak a Makó melletti kistelepülésen.