Hallgassa élőben!

épület

3 éve
Gajzer Erzsébet
Szeged - Több mint 650 millió forint állami támogatásból alakítják 21. századi, modern épületté a szegedi egyetem jogi karát. A Tisza Lajos körúti épületben a hallgatók számára közösségi, impozáns teret alakítanak ki az udvar befedésével. Az új tantermek fejlett digitális eszközökkel támogatják majd a minőségi oktatást. Visszaállítják az épület városképi szempontból is jelentős kupoláját.
Rekordáron kelt el Michael Jordan 1983-as meze
A mezt még az NBA-s szereplése előtt viselte az egyetemi csapatban.
Ebből mi lesz? Géntechnológiával módosított szúnyogokat engedtek szabadon
Ez az első alkalom, hogy géntechnológiával módosított rovarokat „vetnek be„ az Egyesült Államokban.
Megáldották a tűzoltóautókat – fotók
Két tűzoltóautót áldott meg a vasárnapi mise után Fazakas Attila, a Móravárosi Szent Kereszt Plébánia előtt. A tűzoltónap alkalmából ez már a második ilyen esemény volt.
A kiskertek nagy méregtelenítői
Bár kissé megkésve, de elérkezett immár a kabakosok vetésének, ültetésének ideje.
5G-t kutat a Magyar Telekom a győri Széchenyi István Egyetemmel
Együttműködési megállapodást kötött a Magyar Telekom, a T-Systems Magyarország és a győri Széchenyi István Egyetem az 5G hálózatok és az 5G alapú szolgáltatások fejlesztésének elősegítése, valamint műszakiszakember-utánpótlás biztosítására.
Indul a nagymamák tavasza
Idén is virágültetésre hívta a szentesi nagymamákat az önkormányzat. A hagyományoknak megfelelően ebben az évben is ötezer virágpalántát osztottak szét a jelentkezők között.