érettségi

11 éve
Szeged - Petelei István egy novellájának elemzése, Berzsenyi Dániel és Vas István egy-egy művének összehasonlítása, valamint érvelés Ancsel Éva egy megadott műve alapján - ezek voltak az idei magyar nyelv és irodalom tételek középszinten. A radnótisok közül sokan ijesztőnek találták a választékot.
11 éve
Szeged - Idén nyolcszázzal többen jelentkeztek érettségi vizsgára. Szegeden több mint háromezer diák ad számot tudásáról a május ötödikén kezdődő írásbeli vizsgákon.
12 éve
Sehol sem történt rendkívüli esemény, mindenhol rendben zajlott az idei történelem érettségi. A középszinten vizsgázó, több mint 88 ezer diáknak egyebek mellett a 48-as forradalommal, illetve a Kádár-rendszerrel kapcsolatban megfogalmazott kérdésekre kellett választ adniuk.
12 éve
Blahó Gabriella
A történelem érettségi sokkal könnyebb volt, mint a matek – állították a szentesi gimnazisták tegnap a vizsga után. A Horváth Mihály Gimnáziumban hatvanhárman írtak emelt szintű történelem érettségi dolgozatot, amelyben egyebek mellett az országgyűlési választások szabályaira és a környezetszennyezésre is rákérdeztek.
13 éve
Korom András
Térképeken szemléltette a történelem érettségi tételeket, tematikát dolgozott ki hozzájuk, s ezzel egy pályázaton országos második helyet ért el Simonné Bereczki Sára, a vásárhelyi Bethlen Gábor Református Gimnázium magyar–történelem szakos tanára.