Hallgassa élőben!

földművelés

3 éve
Szlavkovits Rita
1930 óta élnek Soósék az Üllés melletti tanyán, háromszáz hektárral működött a gazdaság akkoriban, ma alig negyven hektárt művel a család. Bótáék házát elárverezték, Békésék sajtkészítők lettek Írországból hazatérve. Sorsok, tanyák - és a vágyott támogatás.
4 éve
Munkatársunktól
A következő két évben jégkárelhárító rendszert épít ki az állam. A Földművelésügyi Minisztérium javaslatára a Baranya, Somogy és Tolna megyében már működő rendszert terjesztik ki országos hatókörűvé.
4 éve
Bakos András
Ferencszállás három szélső háza Kiszombor közigazgatási területén áll, a másik oldalon pedig öt porta már Klárafalvához tartozik. Ez a helyzet 188 éve áll fenn, a ferencszállási önkormányzatnak egy talpalatnyi művelhető földje sincs.
4 éve
Szlavkovits Rita
Ötödannyi támogatást kaszált Csongrád megyében az ellenségnek kikiáltott Hód-Mezőgazda Zrt. az elmúlt öt évben, mint a legnagyobb magyar agrárcégek. A megyei rangsorban előkelő helyen áll Farkas Sándor fideszes parlamenti képviselő cége, a nagygazdák sorából pedig Kispál Ferenc, a megyei agrárkamara és a Magosz elnöke is kiemelkedik. A K-Monitor által készített adatbázisból szemezgettünk.
Budai Gyula: tanú van rá, hogy Czeglédy pénzt adott át Kunhalmi Ágnesnek (videó)
A fideszes politikus állítja, a 6,3 milliárd forintból jelentős mennyiség kerülhetett az MSZP és a DK pártkasszájába.
Az EMA jövő héten dönt a Johnson and Johnson oltóanyagának ajánlásáról
Az amerikai szakemberek szerint az oltóanyag 85 százalékos hatékonysággal akadályozza meg a vírus okozta betegség súlyos szövődményeinek kialakulását.
Cáfolta az álhíreket a Dél-pesti Centrumkórház
A fekvő- és járóbeteg-szakellátás is biztosított a Jahn Ferenc kórházban az intézmény által kiadott közlemény szerint.
Ez történt az OTP Bank Liga 24. fordulójában
A felcsúti együttes egymás utáni negyedik sikerét aratta, a kispestiek elmozdultak a kieső helyről, a címvédő pedig minimális különbséggel verte a sereghajtót.
Egyre fiatalabbak egyre súlyosabb állapotban kerülnek intenzív osztályra
Aki nem jelentkezik oltásra, vagy válogat, esetleg kételkedik a vakcinák hatásosságában az veszélyezteti saját és mások életét – figyelmeztet Péter Ádám.
Fontolóra veszi az Európai Bizottság a vakcinák rendkívüli jóváhagyását
Sor kerülhetne az uniós szintű sürgősségi engedély megadására a tagállamok közötti felelősség megosztásával.