geotermikus fűtés

11 hónapja
Suki Zoltán
Hivatalosan is bemutatták a szegedi távhőszolgáltatás korszerűsítési tervét csütörtökön Szegeden, az odesszai I. hőközpontban. A lényeg, hogy a jelenlegi drága és környezetszennyező gázfűtést termálvízzel, azaz annak a hőjével váltsák ki, amihez új kutakat kell fúrni. Huszonkét milliárd forintba kerül majd mindez.
1 éve
Hajó Edina
Szeged - Tavaly nyár végén kezdték el az új fedett uszoda építését az Etelka soron. Olvasóink a hétvégén éjszakai munkavégzésre, zajra panaszkodtak. Kiderült, nem az uszoda munkaterületéről jön a zaj: a benzinkút mögött egy geotermikus kút fúrását készítik elő.
1 éve
Kovács Erika
A nagymágocsi óvodának csak a falai állnak, még a tető is lekerült az épületről. Az önkormányzat közel 200 millió forintból teljesen felújíttatja, a gyerekek a tervek szerint a jövő év elején vehetnek újra birtokba.
SZPONZORÁLT TARTALOM
Online bajnokságra hívja a családokat Kajla, az utazó vizslakölyök
Már több mint 20,2 millió a fertőzöttek száma világszerte
A koronavírus 188 országban és régióban van jelen.
49 tonna szemetet gyűjtöttek eddig – A Hulladékmentes Tisza projektet díjazták
Eddig 49 tonna hulladéknál tartanak.
Egyre kevesebbet kell a magyaroknak lakhatásra fordítaniuk
Számos intézkedés javította a fiatalok és a családosok lakhatási körülményeit – írta Rétvári Bence.
Száraz Dénes a valóságban is mintaapa
A színész életében az első a családi összetartozás.
Raffaello nem szerette az orrát, ezért retusálta azt önarcképein
Elkészítették a reneszánsz olasz festő arcának háromdimenziós rekonstrukcióját.
Több mint 52 ezer új fertőzést diagnosztizáltak kedden az Egyesült Államokban
A legtöbb fertőzést továbbra is a déli tagállamokban regisztrálták.