Hallgassa élőben!

hajléktalan

11 éve
Brutálisan összeszurkált két részeg férfi egy kutyát Óbudán az Ürömfű utcában, és csak az állatkínzás szemtanúinak köszönhetően sikerült megmenteni az eb életét - közölte a Noé Állatotthon Alapítvány csütörtökön. Az állatkínzók tettükért akár három év börtönt is kaphatnak.
11 éve
Szeged - Robert Robinson Amerika egyik leggazdagabb cégénél dolgozott, mielőtt az utcára került. New Yorkban számos változást ért el a hajléktalanok szószólójaként, tegnap a szegedieket látta el jó tanáccsal a talpra álláshoz.
12 éve
Hideg limonádét és péksüteményt osztanak az utcán élő hajléktalanoknak Győrben. A frissítő italt és ételt utcai gondozók és szociális munkások viszik ki a rászorulóknak.
12 éve
Szeged - Szegeden, az Aczél utcai nappali melegedő és népkonyhán rengeteg az otthontalan – kánikulában különösen. A forróság elől inni, zuhanyozni, hűsölni térnek be az emberek, és persze meleg ételt is kapnak.
12 éve
Kilátástalan helyzetével indokolta tettét az a nő, aki kétszer is kirabolta ugyanazt a szegedi ABC-t. A második eset után egy órával elfogták.
12 éve
A 47-es út melletti faház hajléktalanok menedéke. A vityilló közeléből eltűnt a bozótos, az M43-as építői legyalulták a földet. Nagy erővel dolgoznak, de a vityillót és lakóit békén hagyják – míg lehet.
12 éve
Szeged - Sokan csak egy-két röviditalt elfogyasztani térnek be a Mars téri piac Irén csarnokába: a sajtárusok és húspultok között több ittas emberrel is találkoztunk tegnap délelőtt. Az eladókat zavarják a részegek – az üzemeltető nem tehet semmit.
Kirgiz sportoló még sosem nyert olimpiát – ha Lőrinczen múlik, nem is fog!
Cikkünkben a világ- és négyszeres Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, a karrierje utolsó mérkőzésére készülő Lőrincz Tamás keddi döntője előtt pályafutásának statisztikái mellett a magyar birkózósport olimpiai eredményeivel is foglalkozunk. Felelevenítjük Kozma István és Polyák Imre 1964-es tokiói aranyérmét, de foglalkozunk a döntős ellenféllel, a kirgiz Akzsol Mahmudovval is, aki hazája első olimpiai bajnoki címéért küzd, miközben Lőrincz Tamás Magyarország 20. birkózó ötkarikás aranyérmét szerezheti meg– 2004 után az elsőt.
Karácsony Gergely elismerte: a baloldal a migránsok jogait védené
A főpolgármester egy német lapnak nyilatkozva véletlenül elszólta magát: a Gyurcsány vezette baloldal megint hazudozni akar a kampányban.
Merész! Nem takargatja hatalmas melleit Bochkor Gábor eltitkolt barátnője
Fürdőruhában mutatta meg magát.
Karemblémákat gyűjt a nyugdíjas lőkiképző
Legalább háromszáz, különböző rendvédelmi szervektől, a világ minden tájáról származó karemblémát gyűjtött össze az elmúlt évtizedekben Csikesz Péter, a ma már nyugdíjas lőkiképző.
Négyszáz éve süllyedhetett el a hajó, amelynek megtalálták a roncsait
Valószínűleg soha nem derül ki, mi okozta a vitorlás vesztét.
ITM: a járványhelyzet előtti szintre szorult vissza az álláskeresők száma
A kormány gazdaságvédelmi intézkedéseinek eredményességét egyre több kedvező foglalkoztatáspolitikai adat erősíti meg.