karácsonyfa

11 hónapja
Munkatársunktól
Szegeden, a Csongrádi sugárúton, a felújított trolimegállónál fényképezte le olvasónk ezt a fenyőfát. Valószínűleg nem így állt egy lakásban, pedig ez jó erős, stabil talp, nem borul könnyen.
11 hónapja
Munkatársainktól
Szeged - Hagyományosan vízkeresztkor, január 6-án szokás leszedni a karácsonyfát és kidobni a lecsupaszított fenyőt. A szegedi panelek szemeteseinek környékén hétfő reggelre meg is jelentek a fenyőfák. Ezeket ledarálják, komposztként vagy közterületen mulcsként hasznosítják majd. Olyan házaspárral is találkoztunk, aki összegyűjti és eltüzeli a fenyőket.
12 hónapja
Kovács András
Csongrád megye - Van, ahol már egy hete elkezdődött a karácsonyi fenyőfavásár, Szegeden a Mars téri piac parkolójába kitelepülő árusokkal indul a főszezon. Ide Újszegedről és Somogy megyéből is érkezett fa, döntően persze dunántúli a kínálat. A legkisebb cserepes 1500 forint, de a közel 5 méteres 40 ezer is lehet.
1 éve
I. P.
A 2001 tavaszán házuk mellé kiültetett fácska mára közel 10 méteres, 5-6 mázsás lett. Előbb-utóbb ki kellett volna venni a helyéről, mert a szélben ágai verdesték a szomszéd házának tetejét. Inkább felajánlották.
Amióta Szegedre igazolt, Mikler Rolandnak sokszor eszébe jutott, milyen lesz Veszprémben játszani
Egyre közelebb a várva várt nap: a MOL-PICK Szeged férfi kézilabdacsapata szombaton 19.30-tól a Veszprém vendége lesz az NB I csúcsrangadóján. Természetesen Mikler Rolanddal is beszéltünk, hiszen a Tisza-partiak kapusa mindkét fél mezében védett magyar csúcsrangadón.
Ritka tüdőbetegségeket is okozhat az elektromos cigaretta
Az eredmények egybevágnak más kutatások eredményeivel is.
A Cardiff City benyújtotta fellebbezését a CAS-hoz
A két klub közötti megállapodás soha nem született meg – állítják.
Hiperaktív a gyerek? Adjon neki süngombát!
A japán iskolások úgy eszik a friss, uzsonnára kapott, D-vitaminban gazdag shiitake gombát, mint nálunk az almát. Kínában hiperaktív gyerekeknek az idegrendszer barátját, a süngombát süteménybe is belesütik. A nyugati emberek évente átlagosan fejenként 10 kilogramm gombát esznek meg. A magyarok csupán 1 kilogrammot. Nagy kár, mert a kalapos növény sokat segít az egészség megőrzésében.
Mindent visznek a számlabetétek
Úgy tűnik, mérsékelt marad a szuperállampapír elszívó hatása.
Visszavonul a németek kétszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszezője
Mostantól a családjára szeretne összpontosítani.