katasztrófa

10 éve
Olaszország - Másodperceken át erős utórengést lehetett érzékelni kedden este Rómában és másutt is Olaszország középső részén, egy nappal a több mint 200 ember halálát okozó 6,3-as erősségű földmozgást követően.
10 éve
Olaszország - 179-re nőtt az közép-olaszországi földrengés halálos áldozatainak száma, 17 ezren maradtak fedél nélkül. Egy lány 23 órát töltött a romok alatt. A túlélés esélyei gyorsan romlanak.
10 éve
Olaszország - Eddig száz túlélőt húztak ki a közép-olaszországi földrengésben összeomlott épületek romjai közül. A mentőalakulatok éjszaka is folyamatosan dolgoztak a romoknál. Az olasz kormány becslése szerint hetvenezer ember vált hajléktalanná a legalább 150 halottat követelő hétfő hajnali földrengés miatt.
10 éve
Az elmúlt öt év legsúlyosabb földrengése rázta meg Olaszország középső részét. Körülbelül százan meghaltak, köztük gyerekek, harmincan eltűntek, több százan megsérültek, ezrek váltak egyik pillanatról a másikra hajléktalanná.
10 éve
Másodfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el a Tiszántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság csütörtök reggel Szeghalomnál, a Berettyó folyó torkolatánál. A védekezési munkálatokban összesen 119-en vesznek részt.