Kiszombor

3 hónapja
A Nyugat-Európából hazatérő vendégmunkások és a nyaralni induló turisták miatt június közepétől erős forgalom várható a Csongrád megyei határátkelőhelyeken - közölte a megyei rendőr-főkapitányság határrendészeti osztályának vezetője Röszkén.
4 hónapja
A hétvégén avatták fel azt az emlékparkot Kiszomboron, amely a falu rendszerváltás utáni díszpolgárai előtt tiszteleg egy-egy névtáblával ellátott fával.
5 hónapja
Szabó Imre
Hűséges előfizetőnk, a kiszombori Hegyes Istvánné nagyon örült lapunk ajándékának, a szendvicssütőnek és a hozzá járó edénykészletnek. Emberemlékezet óta olvassa lapunkat, és azt mondta, el sem tudja képzelni a napot másként, mint hogy a Délmagyarral induljon.
5 hónapja
Munkatársunktól
Emléktáblát kapott tegnap délelőtt a helyi általános iskola tornacsarnokának előterében vitéz Szűcs József alezredes, vívómester, a falu szülötte.