Hallgassa élőben!

operatív törzs

Tovább emelte a jegybanki alapkamatot a Nemzeti Bank
A jegybank szerint indokolt a kamatemelés folytatása.
Már burkolnak a minibölcsődében
Rangos elismerést kapott a mórahalmi Sárközi László
Rangos elismerést, a „Szent László Érem” kitüntetést vehette át a napokban Sárközi László, a Mórahalmi Önvédelmi Egylet Polgárőrség elnöke az Országos Polgárőr Szövetség elnökétől, Túrós Andrástól.
Aligha kapnak vízumot oltás nélkül a játékosok
Minden bizonnyal nem kapják meg Melbourne-be a vízumot azok a teniszezők, akik oltás nélkül szeretnének pályára lépni az Australian Openen.
Elsöprő sikert aratott Adele új dala (videó)
A dalt is tartalmazó 30 című album november 19-én jelenik meg.
Negyvenéves a Maty-éri olimpiai központ
Negyven éve nyílt meg a Szegedi Nemzeti Kajak-Kenu és Evezős Olimpiai Központnak otthont adó Maty-éri versenypálya, az évfordulót kedden ünnepelték meg olimpiai és világbajnokok, edzőik, sportvezetők, valamint a pálya egykori és mai működtetői a helyszínen.