Pitvaros

7 hónapja
Munkatársunktól
Második alkalommal szervezte meg a Pitvarosi Szlovák Nemzetiségi Önkormányzat gasztronómiai napot, ahol hagyományos szlovák ételekkel ismerkedhettek az érdeklődők. Többek között káposztás birkapörköltet, gőzön főttet is kóstolhattak a pitvarosiak.
7 hónapja
Kovács Erika
Már férfiak is jelentkezhetnek a pitvarosi központú Család és KarrierPont képzéseire. A résztvevők 20 ezer forintot kapnak a kétnapos tanfolyamért. A fejlesztő tevékenységekkel pedig óránként még 1000 forint motivációs díj jár.
7 hónapja
Kovács Erika
Tószegi Gyuláné Hudák Erzsébet a 60-as évek végétől gyűjtötte a pitvarosi szlovákság tárgyi emlékeit, amelyekből szobát rendezett be. A gyűjteményt gyermekei örökölték, és azt tervezik, a későbbiekben közkinccsé teszik a helyi tájházban.
8 hónapja
Kovács Erika
Már állnak a falai az új pitvarosi egészségközpontnak. A tervek szerint nyár végére készül el a komplexum, ahol az első évben az oktatási intézmény egy részét helyezik el. Szükség van a helyre, mert az iskolát felújítják.
Meghaladhatja a 40 ezret is a megbetegedések száma
Drákói intézkedésekkel kell korlátozniuk a kormányoknak a lakosság mozgását, ha meg akarják akadályozni a vírus terjedését – közölték hongkongi kutatók.
Újra használhatja kezét bionikus kesztyűben a művész
Több mint 20 év után így ismét képes mindkét kezével zongorázni Joao Carlos Martins.
Újra teknősökkel népesítenék be a Galápagos-szigeteket a kutatók
Kihalt galápagosi óriásteknős fajok rokonait keresi egy expedíció.
Teljesen kiégett egy autó Kecelen - fotók
Úgy tudjuk, a Fiat személyautó sofőrje még idejében ki tudott szállni a járműből, nem sérült meg a tűzeset során.
Újabb remek magyar borokat díjaztak
Megvannak Debrecen város borai. Most először hat bor és egy pezsgő viselheti a címet.
Roberto Cicutto lesz a Velencei Biennálé új elnöke
A 72 éves filmproducer Paolo Barattát váltja.