sakk

1 éve
A Magyar Sakkszövetség kihirdette a sakkolimpián induló kereteket: a szeptember 23. és október 6. között a georgiai Batumiban megrendezendő eseményre a világranglistán 28., nagyszülei révén szegedi kötődésű Rapport Richárd nem utazik.
1 éve
Munkatársunktól
Vasárnap délelőtt az utolsó fordulót rendezték meg a NB I/B-s sakkcsapatbajnokságban. A Maróczy csoportban szereplő szegedi Maróczy SE hazai környezetben, a Szent-Györgyi Agórában fogadta a Dunaharaszti együttesét. Tétje a meccsnek a szegediek számára volt.
1 éve
Mádi József
A felkészülés és a Bundesliga I mellett immár egy 13 éves német csodagyerek edzéseit is irányítja a szegedi sakknagymester, Lékó Péter. Nagyinterjúnkban a kiválóság beszélt az elmúlt időszakról is.
1 éve
Munkatársunktól
Két remek eredménnyel kezdte a 2018-as évet Rapport Richárd (képünkön), a szegedi származású nemzetközi sakknagymester, akinek nagyszülei még mindig a városban élnek.
1 éve
Huszonhatodik alkalommal rendezték meg Hódmezővásárhelyen az Ifj. Tóth Antal Sakk Emlékversenyt. Az ifjúsági tornán felnőttek is asztalhoz ültek, hogy a fiatalok megmérkőzhessenek a rutinos játékosokkal.