segítség

9 éve
Csongrád megye - Az EDF Démász egyik szolgáltatását, a Ház-Mester 24-et a bevezetés óta eltelt egy évben 7 ezer lakossági ügyfél fizette elő – mondta el Záhonyi Csaba marketing osztályvezető –, közülük eddig több mint 200-an éltek is a háztartási vészelhárítás lehetőségével, összesen mintegy 3 és fél millió forint értékben.
9 éve
Csanytelek - A Baross utca 2. szám alatti egykori iskolaépületbe költöztetné a helyi önkormányzat a szociális alapszolgáltatásokat azután, hogy a községháza melletti, augusztusig állami tulajdonban lévő épületet átalakítják, felújítják, hogy alkalmas legyen minderre.
9 éve
Szeged - Olvasónk jelezte, hogy Reménysugár néven pénzt kértek tőle telefonon a szegedi Gyermekgyógyászati Klinika és Gyermek Egészségügyi Központ megsegítésére. A szegedi Reménysugár Alapítvány kapcsolattartója és a klinika igazgatója szerint átverésről van szó.
9 éve
Makó - A Maros-parti város tévéseinek szakmai segítségével indult el nemrégiben a romániai Nagyszentmiklóson 4 fős stábbal a helyi televízió – tájékoztatta lapunkat a makói városi tévé ügyvezető igazgatója, Rácz Csaba.
9 éve
Szeged - Százezer forint jutalmat adott a Szegedi Szabadtéri Játékok azoknak a rászoruló gyerekeknek, akik szép eredményt értek el A víg özvegy című produkcióhoz kapcsolódó rajzpályázaton.
9 éve
Szeged - A tragikus hirtelenséggel, 32 éves korában elhunyt Szabó Olivér barátai szociális alap létrehozását kezdeményezték: a Karitáció Alapítvány számlaszámára várják az adományokat, amelyeket teljes egészében a fiatalember özvegyének és gyermekének utalnak.
9 éve
Hódmezővásárhely - Rost Andrea operaénekes jótékonysági koncertjével, családi nappal, szakmai konferenciával ünnepelték tegnap a vásárhelyi Csodaház 5. születésnapját. Réthelyi Miklós miniszter szerint még nagyobb a környezet felelőssége, ha súlyosan sérült emberekről van szó.
9 éve
Szeged - A felismerés, a jó mozdulat és védelem a további veszélyforrástól – ez a laikus elsősegélynyújtás lényege. Ám ilyen segítségre ezer magyar közül csak 3 képes. Miért? – kérdezzük az elsősegélynyújtás világnapján.
9 éve
Csongrád - Bár a csongrádi önkormányzat 100 rászoruló családot értesített fagyűjtési akciójáról, csak részben érte el célját: a többség nem akart segíteni magán. Mindössze 9-en éltek a lehetőséggel – ők elégedettek, és nem értik a többiek hozzáállását.
Kalapács alá került a szovjet kosaras történelmi olimpiai aranyérme
Az internetes aukció becses darabját 50 ezer dolláros kikiáltási áron kínálják.
Súlyos sérülést szenvedett a női röplabda-válogatott alapembere
Egy rossz talajra érkezésnél a bal térdében elszakadt a keresztszalag.
Ha nem ugranak közéjük, megölik egymást! Durva balhéba keveredett a Viszkis
Majdnem tettlegességig fajult Kiskero és Ambrus Attila veszekedése.
Dél-Korea Északkal együtt rendezné a 2024-es téli ifjúsági olimpiát
2018-ban a két Korea sportolói együtt vonultak fel a nyitóünnepségen, és közös csapatot indítottak a női jégkorongtornán.
Újabb korlátozásokat vezetnek be Bulgáriában
A szigorítások három hétig tartanak.
Csúcsot döntött a járvány halálos áldozatainak napi száma Németországban
Az utóbbi 24 órában 410 haláleset történt az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) által okozott betegséggel (Covid-19) összefüggésben.