Alapos betekintést kaptak a hazánkban ma népszerű drogokról azok, akik csütörtökön ellátogattak a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba. Ott ugyanis az Agykutatás Hete programsorozat szegedi eseményeit tartották meg. A drogokról előadások voltak, míg a laborban az aggyal kapcsolatos kutatómunkát mutatták be. Így például látható volt, hogy miként modellezik genetikailag módosított egerekben az Alzheimer-kórt.
Életének 95-ik évében, október 31-én, vasárnap elhunyt Alföldi Lajos, a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) rendes tagja, orvos, bakteriológus, a mikrobiális genetika elismert kutatója, a Szegedi Biológiai Kutatóközpont kutató professor emeritusa – tudatta a
Az immunfelismerés eddig ismeretlen vakfoltját azonosította az Eötvös Loránd Kutatási Hálózat (ELKH) Szegedi Biológiai Kutatóközpontjának (SZBK) tudományos munkatársa, Manczinger Máté vezette kutatócsoport – tájékoztatta az ELKH kedden az MTI-t.
Négy magyar kutatóhely fogott össze korszerű molekuláris biológiai eszközök beszerzésére, köztük a Szegedi Biológiai Kutatóközpont és a Szegedi Tudományegyetem.
A szárazság vagy a síkosságmentesítésre használt só növényekre gyakorolt hatását tudják egyedülálló módon elemezni a Szegedi Biológiai Kutatóközpontban. Európai uniós támogatásból egy olyan automata rendszert állítottak üzembe, amelyik emberi beavatkozás