Szíria

támadás / 2 hete
Légicsapásokat hajtott végre csütörtök hajnalban az izraeli hadsereg Szíriában, a műveletekben tizenkét Irán-barát harcossal végeztek – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
tragédia / 2 hete
Legkevesebb 9 ember, köztük több gyerek meghalt Szíria északnyugati részén a kormányerők vagy a velük szövetséges orosz légierő által végrehajtott légicsapásokban – jelentette vasárnap a brit székhelyű Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH).
Valójában ennyi áramot fogyasztott a világban a toplistás dal
A digitális életformánk ökológiai lábnyomáról szóló híradások jelentős része komor képet vetít elénk.
Anyaországi támogatással újult meg az erdélyi Gyimesfelsőlok iskolája
Az iskola diákjai és tanárai szentmisén adtak hálát az épületek felújításáért.
Bravúros győzelemmel rajtolt a magyar férfi kosárlabda-válogatott
A nemzeti csapat 77-75-re győzte le a címvédő szlovénokat.
A Google véleményterrorja ellen tüntettek Budapesten
Üzenjük együtt a Facebooknak és a Google-nek, hogy eddig, és ne tovább! – mondta Szarvas Szilveszter.
Két tűzeset is történt szerdán
A szentesi és a szegedi tűzoltók végezték el a mentéseket.
Szerkezetkész a dubaji expo magyar pavilonja
Az épület tetején az építők hagyományainak megfelelően bokrétát helyeztek el csütörtökön.