Hallgassa élőben!

SZUE

1 éve
Papós Tamás
A nyílt vízi világkupa balatonfüredi viadala egyben országos bajnokság is volt, amelyen a felnőttek között Olasz Anna újabb bajnoki címet szerzett, Fábián Milán és Vas Luca pedig az ifjúságiak mezőnyében lett dobogós, ezzel pedig kvalifikálták magukat a korosztályos Európa-bajnokságra.
4 éve
Papós Tamás
2016-ban negyvenhetedik alkalommal rendeztük meg Az év sportolója díjátadó gálánkat a szegedi Hungi Vigadóban, amelyen tizenkilencen vehették át a CE Glass Industries üvegtrófeáit. Lapunkban mindennap bemutatunk egy díjazottat, másodikként Olasz Anna nyílt vízi úszót, aki Az év női sportolója lett Szegeden.
4 éve
Két szempontból kimagasló évet tud maga mögött a Haász SZUE: az ország egyik legnagyobb vidéki utánpótlásbázisa nyolc úszóját indította nemzetközi versenyeken, az első olimpikonnal pedig egy álom vált valóra. Gellért Gábor vezetőedző értékelte az esztendőt.
Valter Attila: azért edzettem, hogy a legjobb legyek
Nem lehet a közepes szintet megcélozva csúcsra jutni a Girón remekló magyar kerékpáros szerint.
Lilike az első, aki állami támogatással kapja meg a Zolgensma génterápiát!
A csodálatos örömhírről kedd délután számolt be a család Lilike közösségi oldalán.
Bosszúból több embernek elküldte egy kislány meztelen képeit egy pécsi férfi
Öt évet is kaphat az a baranyai férfi, aki egy kiskorú lány meztelen fotóit küldte szét az interneten.
Naomi Campbell 50 évesen anya lett – képet is posztolt a babáról
A szupermodell már korábban is sokszor beszélt arról, hogy foglalkoztatja az anyaság, vágyik saját gyerekre, és akár örökbe is fogadna.
Potápi: a magyarok büszkék lehetnek a nemzet egységére
Ez még akkor is így van, ha bizonyos politikai erők próbálják úgy beállítani a kabinet eredményeit, mint hogyha azok a pénzek elherdálását jelentenék.
A vásárhelyi Covid-osztály dolgozói is csatlakoztak a Jerusalema tánckihíváshoz
A vásárhelyi kórház is csatlakozott a Jerusalema tánckihíváshoz.